Edzőmérkőzés: Győri ETO II–Újpest FC B 1-1 (1-0)
2013. február 2. - ujpestfc.hu
Küzdelmes találkozón Nagy János szerezte második csapatunk gólját

Szakadó esőben küzdött egymással kétszer negyvenöt percen keresztül a győri és az újpesti NB II-es csapat az ETO Park egyik műfüves pályáján. Magos Mátyás a pénteki edzés után rosszul érezte magát, az utánpótlás-válogatott szélső nem tudott a csapattal tartani Győrbe.

Az első helyzet az Újpest FC B előtt adódott. Az ötödik percben Zamostny fejelte le a labdát Nagy Jánosnak, akinek beadása után Dombai került nagy helyzetbe, de az ezúttal csatárként szereplő játékos fejese nem talált kaput. Nem sokkal később Banai Dávidnak is dolga akadt; egy távoli szabadrúgásnál kellett hárítania a 18 éves hálóőrnek.

Fél órája tartott a mérkőzés, amikor Erős Ronald és a győri Varga Tamás kapott össze a mérkőzés hevében, a játékvezető egy-egy sárga lappal díjazta a résztvevőket. A 39. percben Dombai érkezett remekül egy szögletre, de ötméteres fejese centiméterekkel a kapu felett szállt el. Egy perccel később viszont megszerezte a vezetést az ETO II, miután Jessy csúsztatott a hálónkba egy sarokrúgás után (1-0).

A 63. percben Zamostny csúsztatott meg egy előrevágott labdát, amelyet Nagy János szerzett meg, majd az ötös sarkáról a kapunak háttal állva behúzta azt a kapu jobb oldalába (1-1). Az egyenlítő gól után több helyzetet is kialakított csapatunk, igaz, egy kapufával a fiatal győriek is jelentkeztek.

A lefújás előtt közel került a győzelemhez az Újpest FC B. Egy remek indítással Nagy János ment el a jobbszélen egészen az alapvonalig, Tóth Bálinthoz centerezett, aki öt méterről a kapu mellé gurított, így döntetlennel ért véget a mérkőzés.

Győri ETO II–Újpest FC B 1-1 (1-0)

Felkészülési mérkőzés, ETO Park

2013. február 2.

Győr II: Vida – Kálmán A., Köles, Szabó, Medgyes – Csató, Leal, Paku – Jessy, Varga, Vankó

Cserék: Alasztics M. (k),  Kollár, Fekete, Serfőző

Újpest FC B: Banai D. – Szokol, Kálmán Zs., Rubus, Baranyai – Nagy J. (Abdallah, 44.), Erős R., Banai B. (Nagy J., 62.), Toricska (Zamostny, 62.) – Dombai, Zamostny (Tóth B., 46.)

Gólszerzők: Jessy (40.) ill. Nagy J. (63.)

Sárga lap: Varga T. (30.) ill. Erős (30.)

Víg Péter:

– Kevés játékossal tudtunk csak elutazni, viszont ez abból a szempontból szerencsés volt, hogy így mindenki komoly meccsterhelést kapott. Kivétel nélkül szinte mindenki jó teljesítményt nyújtott, jó meccset játszottunk úgy is, hogy végig heves esőzés kísérte a találkozót. Pozitívum, hogy sok helyzetet tudtunk kialakítani, igaz, ezekből most csak egyet sikerült gólra váltanunk. Ettől függetlenül is csak gratulálni tudok a játékosaimnak, mert hét közben nagyon keményen dolgoztak, most pedig jó ritmusban játszottak és megfelelő mentalitással léptek pályára.