#7 Simon Krisztián
Születési idő 1991. 06. 10.
 

Irány a Shop

 

Jegyvásárlás

 

A kezdőrúgáshoz

 

További lehetőségek

 
Újra győzött az Újpest FC II.
2022. május 6. - ujpestfc.hu
Kenyeres Máté gólja döntött Jászberényben

Az előző fordulóban egy hosszú veretlenségi sorozat szakadt meg a Putnok ellen, hiszen előtte 9 bajnokit játszott le úgy második csapatunk, hogy nem hagyta el vesztesen a pályát. Igaz, legutóbb is jó esély volt ennek megtartására a helyzetek számát figyelembe véve, a putnokiak mégis elvitték a három pontot a Tábor utcából. Így az volt a kérdés, hogy visszatalálnak-e Mundi Viktor fiai a győzelem útjára.

Ennek szellemében már az első perctől magunkhoz ragadták a kezdeményezést, igyekeztünk feltörni a betömörülő védelmet, de az első játékrészben nem tudtunk betalálni, így a félidei eligazításra 0-0-s állásnál vonulhattak az öltözőbe a csapatok. A második félidőben sem változott a játék képe, mi domináltunk, a mi akaratunk érvényesült, aminek a 66. percben meg is lett a gyümölcse, ekkor Kenyeres Máté vette be a házigazda kapuját. Mint később kiderült ez a gól 3 pontot hozott a konyhára második csapatunknak, akik így továbbra is a középmezőny elején találhatóak az NB III. Keleti csoportjának tabelláján. Érdekesség, hogy öten is a Jászberénybe tartottak olyanok, akik éppen érettségi vizsgát tesznek, ami nyilván nem könnyítette meg sem a hétfő-keddi felkészülést, sem a szerdai mérkőzésre való eljutást.

 

 

A srácok vezetőedzője, Mundi Viktor így értékelte a látottakat:

„Érdekes mérkőzés volt, az ellenfél egy nagyon direkt futballt játszott, semmit nem kockáztattak, általában csak felívelték a védőharmadunkra a labdát. Ezért bármikor, amikor megszereztük a játékszert már felállt védelem ellen kellett támadnunk. Nem volt gördülékeny a játékunk, de sok helyzetet alakítottunk ki, kétszer is a gólvonalról mentett már az ellenfél. A a második félidőben aztán Kenyeres Máté révén megszereztük a vezetést, ami a győztes is gól is lett egyben. Attól függetlenül, hogy nem játszottunk olyan jól, nagy dicséret a csapatnak, nagyot küzdöttek és jó volt az atmoszférája az összecsapásnak.”

NB III. Keleti csoport 34. forduló

Jászberényi FC - Újpest FC II. 0-1

Gólszerzők: Kenyeres Máté 66’

Miklósi Benedek – Eckl Patrik – Benyó Imre – Szűcs Áron – Kenyeres Máté (Tóth Ákos 72’) – Varga Balázs – Radosevic Ognjen – Fehér Csanád – Bíró Márk – Kálnoki-Kis Zsombor (Hajdi Péter 81’) – Tobiás Jarolim (Lukáts Ákos 65’)

A bajnokság állása: 1. Kolorcity Kazincbarcika SC 91 pont, 2. DEAC 73 pont, 3. BKV Előre 70 pont… 9. Újpest FC II. 50 pont… 16. Jászberényi FC 35 pont

A hétvégén egy nehéz mérkőzés vár fiataljainkra hazai pályán, a Tábor utcában fogadják a tabella második helyén álló DEAC együttesét vasárnap, május 08-án 11 órától.

#7

Simon

Krisztián

#7 Simon Krisztián