20Bajnoki
Cím
9Magyar Kupa
Győzelem
3Szuperkupa
Győzelem
3Ezüst-
cipő
1Bronz-
cipő

Videoton FC - Újpest FC

Puskás Akadémia Pancho Aréna, 2017. július 30. 18:00

Puskás Akadémia Pancho Aréna
2017. július 30. 18:00

Eldőlt a hazai pályánk helyszíne
2017. július 12. - ujpestfc.hu
A Magyar Labdarúgó Szövetség meghozta döntését a stadionunkkal és a hazai mérkőzéseinkkel kapcsolatban.

Mint ismert, az MLSZ idei Infrastruktúra Szabályzata az előttünk álló idénytől már csak olyan pályán teszi lehetővé NB I-es mérkőzések megrendezését, ahol a stadion rendelkezik a gyepszőnyeg alatt elhelyezett fűtésrendszerrel. Klubunk ennek a szankciónak tudatában a tavalyi felújításkor kérte az előbb említett rendszer kiépítését, ez azonban sajnos elmaradt, így kérdéssé vált, hol játsszuk hazai mérkőzéseinket a szombaton induló bajnokságban. A szövetség tegnapi ülésén döntött kérelmünkről, miszerint a pályafűtés kivitelezésére egy év haladékot kértünk. A ma délután az mlsz.hu-n megjelent hivatalos tájékoztatás szerint csapatunk a Megyeri úti otthonában fogadhatja ellenfeleit.

Mint írják:

"Az Újpest FC egy több országban is kipróbált mobil pályafűtési eszközt kíván alkalmazni. Az elnökség azzal a feltétellel engedélyezi a hazánkban még nem alkalmazott eszköz használatát, hogy a klub vállalta alternatív helyszín biztosítását nem várt helyzet kialakulása esetére.​"

(Forrás: MLSZ)

Ennek értelmében tehát csapatunknak nem kell költöznie és idegen pályán játszania hazai mérkőzéseit. Töltsük meg a Szusza Ferenc Stadion lelátóit, és a 2017/2018-as évadban is szóljon minél hangosabban a Hajrá, Lilák!