#19 Mijusko Bojovic
Születési idő 1988. 08. 09.
Kemény meccsen mentettünk pontot
2017. december 2. - ujpestfc.hu
Csapatunk már a negyedik helyen áll a bajnoki tabellán.

2-0-s hátrányból alig 20 perc alatt egalizáltuk az eredményt, így 2-2-vel ért véget a 2017-es naptári év utolsó hazai lila-fehér mérkőzése. Nebojsa Vignjevic vezetőedző így értékelte a Balmazújváros elleni találkozót a lefújást követően: „Az első félidőben nagyon rosszul és arrogánsan játszottunk, azt hittük elég csak a mezünket kivinni a pályára. Sem támadásban, sem védekezésben nem nyertünk ekkor párharcot, a vendégek megérdemelten szerezték meg a góljaikat. A második 45 percben sem futballoztunk szépen, de nyomtunk, harcoltunk és némi szerencsénk is volt, ugyanakkor megmondtam a fiúknak, ezeket az összecsapásokat mindenképpen meg kell nyernünk ahhoz, hogy kijussunk az európai futballporondra. Remélem többet nem látok ehhez hasonló teljesítményt.”

#19

Mijusko

Bojovic

#19 Mijusko Bojovic