20Bajnoki
Cím
10Magyar Kupa
Győzelem
3Szuperkupa
Győzelem
3Ezüst-
cipő
1Bronz-
cipő
A 96. Debrecen - Újpest mérkőzés következik
2018. március 9. - ujpestfc.hu
Az eddigi 95 találkozóból csapatunk számára 43 összecsapás győzelemmel, 20 vereséggel, 32 pedig döntetlennel végződött.

Az első, 1943-ban lejátszott Újpest - DVSC bajnoki mérkőzésen 10-1-es lila-fehér siker született. Máig ez a gólrekord a két csapat meccsein, ezt a 2000-es 8-3-as győzelmünk alkalmával sikerült beállítani, csak más elosztásban.

A 2011. augusztus 28-án lejátszott találkozón 1-1-es félidőt követően 3-2-es vereséget szenvedtünk Debrecenben. Góljainkat Egerszegi Tamás és Simon Krisztián szerezték.

2012 tavaszán a bajnokság mellett a Magyar Kupa elődöntőiben is találkozott egymással a két együttes. A hazai bajnoki mérkőzésen kifejezetten rossz napot fogott ki csapatunk, így 5-1-es vereséget szenvedtünk, becsületgólunkat Kabát Péter szerezte. A Magyar Kupában sem sikerült túllépni a hajdúságiakon, bár Kabát Péter szabadrúgásgólja után néhány percig továbbjutásra álltunk, végül a DVSC jutott a döntőbe kettős győzelemmel.

A visszavágásra hamar sor kerülhetett volna, hiszen a 2012/2013-as szezonban már a 6. fordulóban találkozott egymással a két csapat, ám gólnélküli döntetlen született egy remek mérkőzésen.

A Debrecennel a Ligakupa kiírásában is összefutottunk a csoportmérkőzések során. A hazai meccsen fiatal csapatunk Toricska Rajmond két góljával 2-1-re legyőzte a hajdúságiakat.

A visszavágón az Oláh Gábor utcai Stadionban viszont a hazaiak 3-0-ra nyertek, és tovább is jutottak a csoportból, azonban a Videoton ellen a negyeddöntőben végül búcsúztak a sorozattól. A bajnokságban viszont tavasszal mi nyertünk a debreceniek otthonában, miután Kabát Péter lövését követően végül Dejan Simacs lőtte véletlenül saját kapujába a labdát.

A 2013/2014-es szezon őszi mérkőzésén nagyon gyengén kezdtünk, így a DVSC hamar tetemes előnyt szedett össze. A találkozó hátralévő részén kiegyenlítettebb játék folyt, de végül így is háromgólos vereséget szenvedtünk a Szusza Ferenc Stadionban. A visszavágón a DVSC ismét nyerni tudott 3-1 arányban, tovább gyűjtve az ellenünk szerzett gólok számát.

A 2014/2015-ös szezonban ősszel itthon mérkőztünk meg a Debrecen csapatával, akkor Simon Krisztián utolsó percben szerzett góljával 1-0-ra legyőztük a bajnoki címvédő Debrecent.

A visszavágón a DVSC kezdett jobban, de az első játékrész közepére csapatunk is felvette a ritmust, gól azonban nem született a félidőig. A térfélcserét követően nem történt különösebb változás a csapatok játékában. Az egész mérkőzést a távoli próbálkozások jellemezték, a kapusok azonban állták a sarat. Mivel a mezőnyjátékosok sem céloztak pontosabban, 0-0 lett a végeredmény.

Az 2015/2016-os szezon első mérkőzésén 1-1-es döntetlen született a Nagyerdei Stadionban. A hazai csapatnak Tisza Tibor a 28. percben szerezte meg a vezetést, amire tőlünk Mbaye Diagne a 32. percben válaszolt.

A visszavágóra február 27-én került sor a Szusza Ferenc Stadionban. Az első félidő 37. percében büntetőhöz jutottak a vendégek, amit Szakály értékesített. A mérkőzés 85. percében Szakály szabálytalankodott a tizenhatoson belül, aminek következtében csapatunk is büntetőhöz jutott. Lencse értékesítette a 11-est, ezzel beállította az 1-1-es végeredményt.

A szezon harmadik egymás elleni mérkőzésére Debrecenben került sor. Az első félidőben egyik csapat sem talált a másik kapujába, így gól nélküli döntetlennel mentek pihenőre a csapatok. Nagyot a második játékrészben sem változott a mérkőzés képe, sokáig úgy nézett ki, hogy a félidei eredmény egyben a végeredmény is lesz. A 85. percben azonban egy távoli szabadrúgáshoz jutottak a hazaiak, Tisza pedig 33 méterről a kapunkba tekerte a labdát. Csapatunknak már nem maradt elég ideje válaszolni a hazai találatra, így a mérkőzés 1-0-s hazai győzelemmel ért véget.

A 2016/2017-es szezonban az első Debrecen elleni mérkőzésünkre szeptember 10-én került sor a Nagyerdei Stadionban. A mérkőzés 10. percében Holman talált a kapunkba. A gyors hazai gólt a félidőig nem tudtuk egalizálni, így a DVSC játékosai mehettek nyugodtabban a pihenőre. A 78. percben a hazaiaktól Sekulic talált a saját kapujába, a debreceni játékos öngólját követően 1-1-et mutatott az eredményjelző. A Debrecen második találatát 5 perccel később Horváth szerezte meg, beállítva ezzel mérkőzés végeredményét.

A visszavágó összecsapására Kecskeméten, a Széktói Stadionban került sor. A meccs számunkra rosszul kezdődött, mert a kezdősípszó után néhány perccel Jonathan Heris combsérülést szenvedett, le is kellett cserélni. A mérkőzésen végig domináltunk, a második játékrészben Andric és Bardhi góljaival végül 2-0-ra nyertünk az őszi szezon utolsó találkozóján.

A tavalyi szezon harmadik egymás elleni mérkőzésére ismét Debrecenben került sor. A találkozón sokáig kiegyenlített párharc volt a két csapat között. Az összecsapás érdekessége, hogy csapatunk 23 percig játszhatott emberelőnyben, miután a játékvezető a 67. percben Filip Loannak felmutatta második sárgalapját is. Ugyanakkor a sípmester döntése nem könnyítette meg az utunkat a győzelemhez, de még a döntetlenhez sem. A 78. percben Jonathan Heris fejelt bele pechesen egy előre ívelt labdába, ami aztán a kapunkba kötött ki, így a Debrecen otthon tartotta a három pontot.    

2017 szeptemberében csapott össze utoljára csapatunk a Debreceni VSC játékosaival. Pávkovics Bence fejesével a 20. percben megszereztük a vezetést, ám a Loki sem tétlenkedett sokáig,  gyorsan válaszolt, és egyenlített Takács Tamás góljával. Veszélyes helyzetek híján az eredmény változatlan maradt.

#21

Balázs

Benjamin

#21 Balázs Benjamin