Utánpótlásbázisunk épül, szépül!
2018. április 26. - ujpestfc.hu
Ifjoncaink hamarosan rá sem fognak ismerni a Tábor utcai létesítményünkre. Újabb pálya készült el.

Április 26-án a folyamatosan megújuló utánpótlásközpontunkba látogattunk, ahol a már az egy éve átadott szabványméretű műfüves pályánk mellé egy új, kisebb területen fekvő „hamis gyepes” pályát hoztunk létre. Az újdonságot az U7-es korosztálytól az U11-es korcsoportig veszik igénybe lila-fehér növendékeink, valamint az idősebb utánpótlás számára egyéni edzéslehetőséget is biztosít. A Tábor utcai edzőpályáink kifogástalan minőségükkel hétről hétre lehetővé teszik ifjoncaink számára a zökkenőmentes felkészülést az összecsapásokra.

Az Újpest FC továbbra is büszke egyedi utánpótlásnevelési rendszerére, miszerint klubunknál teljesen ingyen, tagdíjfizetés nélkül focizhatnak, valamint, minden felszerelést és külföldi, illetve hazai tornán való részvételt térítésmentesen kapnak a családok, hogy a lila-fehér focistává váló gyermekek és szüleik a tanulás mellett csak és kizárólag a labdarúgásra koncentrálhassanak.

Ezúton is szeretnénk köszönetet nyilvánítani azon cégeknek, akik felajánlották TAO támogatásukat, és segítettek minket, hogy egy fokkal közelebb kerüljünk céljaink és álmaink megvalósításához, miszerint utánpótláscsapataink edzéslehetőségei kifogástalan, professzionális és nyugat-európai körülmények között történjen.

Lényeges, hogy a korszerűsítés továbbra sem áll meg, jelenleg is folynak a munkálatok a Tábor utcában. Két élőfüves pályánk kialakításán kilátogatásunkkor is szüntelen dolgoztak a szakemberek, gépek. Az öt futballpálya végeztével a következő lépcsőfok a kiszolgálólétesítmény teljeskörű felújítása és modernizálása lesz.

Nem titok, az Újpest FC vezetőségének végcélja, hogy nyugati színvonalú edzőkomplexumot alakítsanak ki, ugyanis a hosszútávú perspektíva egyik legfőbb eleme az utánpótlás. Kiemelt fontosságú szerepet kap az utódok magasabb szintre emelése, és fejlesztése, így minden társasági adó támogatást az Ő fejlődésükre és környezetük fejlesztésére fordítunk.


Kész az újabb műfüves pályánk


Kész az újabb műfüves pályánk


Kész az újabb műfüves pályánk


A háttérben zajlanak a további élőfüves pályák kialakításai


A háttérben zajlanak a további élőfüves pályák kialakításai


A háttérben zajlanak a további élőfüves pályák kialakításai