Újpest FC - Budapest Honvéd
Szusza Ferenc Stadion, 2019. április 20. 17:00

Szusza Ferenc Stadion
2019. április 20. 17:00

Együttműködésbe kezdtünk a Kiskőrösi Labdarúgó Clubbal
2018. május 8. - ujpestfc.hu
Alföldi egyesülettel terjeszkedik klubunk utánpótlása.

Böőr Zoltán klubmenedzserünk és Víg Péter utánpótlás operatív igazgatónk a napokban Kiskőrösre látogatott, hogy közös megegyezés alapján együttműködési lehetőséget kezdeményezzen a Kiskőrösi Labdarúgó Clubbal.

Mint azt már korábban megannyiszor kiemeltük, klubunk nagy figyelmet fordít az fiatal labdarúgókra, és szívügyeként tekint fejlődésükre és képzésükre. Ezért is tartjuk fontosnak, hogy ne csak a budapesti fiatalságnak legyen módja nagymúltú csapatunknál játszani, hanem más térségből származóknak is kinyílhasson a „futballvilág”. A megegyezésnek köszönhetően rálátásunk lesz a környék tehetségeire, ami kiemelten lényeges számunkra, hiszen köztudott, hogy Bács-Kiskun megyéből már sok tehetséges labdarúgó került ki, valamint nem szeretnénk, ha a jó adottsággal megáldott fiatalok elvesznének inspiráció, és továbblépési lehetőség hiányában. Így klubunk extra motivációt és szintlépési opciót nyújt az alföldi ifjaknak, ugyanis a kiemelkedő kvalitással rendelkezők esélyt kapnak, hogy nálunk, az Újpest FC-nél állják meg a helyüket. Mi pedig cserébe szakmai támogatást és fejlődést nyújtunk a kiskőrösi edzők számára. Szeretnénk, ha rendszeres látogatói lennének Tábor utcai komplexumunknak, hogy ott tovább bővíthessék meglévő tudásukat, valamint esetleges kérdéseikre válaszokat kapjanak. Illetve a későbbiekben, ha már magasabb osztályban szerepel a kiskőrösi csapat, szívesen ajánljuk fel mi is játékosainkat, ha az adott labdarúgó ott találná meg a helyét, és tudna igazán kiteljesedni. „Ez egy olyan kötelék, amivel mindenki jól jár” - fejezet ki legfőbb véleményét az egyességről Víg Péter. „Tervünk, hogy az országban mindenfelé legyenek kapcsolataink. Több irányba szeretnénk nyitni, hogy az összes olyan fiatal tehetség megtaláljuk, aki úgymond kinövi az ottani régiót, valamint olyan szintet képvisel, ami a mi szemléletünkkel és elvárásainkkal megegyezik. Fontos számunkra, hogy egyre többen megismerjék az Újpest FC utánpótlás filozófiáját, a gondolkodásmódunkat, és ezáltal úgy érezzék a klubok, hogy hozzánk kötődnek, majd szívesen irányítsák felénk játékosaikat” - zárta gondolatait utánpótláscsapataink operatív igazgatója.

Az Újpest FC célja, hogy Magyarországon minél több helyen alakítson ki úgynevezett fiókcsapatot, hogy a fiatalok számára alkalom nyíljon a sokrétű szemlélet befogadására, elsajátítására.

Kovrig Ákost a Kiskőrösi Labdarúgó Club szakmai igazgatója is megosztotta velünk az együttműködéssel kapcsolatos bizakodásait, elképzeléseit. „A mi egyesületünknek óriási megtiszteltetés, hogy az Újpest FC vezetőségével egy asztalhoz tudtunk ülni, és lehetőségünk nyílt megismerni a lila-fehér elképzeléseket, koncepciókat. Klubunk amúgy is erős újpesti kötődéssel bír, hiszen Litauszki Róbert nemcsak Kiskőrösről származik, de klubunk volt játékosa is egyben. Ő segített, hogy egymásra találjunk. Az együttműködés egyelőre csak egy tág fogalom, a részletek még nem tisztázottak száz százalékig. Megszeretnénk ismerni a klubot közelebbről, tapasztalatokat szerezni az Újpest FC-nél folyó munkákról, valamint az edzőkollegákat szeretnénk meginvitálni, hogy felmérjék a környékbeli srácok állapotát. Az utánpótlás szakmaiságát, infrastruktúráját egy megfelelően funkcionáló rendszerré szeretnénk formálni, amiben nagy segítséget jelent, hogy egy ilyen nagy múltú klubbal sikerült kollaborálnunk, mint az Újpest. Célunk mindamellett, hogy egy kiválóan működő rendszert hozzunk létre, a folyamatos kapcsolattartás következtében megfelelő összképet alakítsunk ki, és akkor a szülők is magabiztosabban engedik majd Kiskőrösről a Megyeri útra gyermekeiket”.

Az alföldi klub célkitűzése között a magasabb osztályba való feljutás is hangsúlyos szerepet tölt be a jövőben, amihez az Újpest FC sok sikert kíván. Honlapunk természetesen a együttműködés összes szakaszáról beszámol a jövőben.