#68 Dzenan Burekovic
Születési idő 1995. 05. 29.
Kedden délután Filipovic Marko aláírta élete első profi szerződését klubunkkal
2018. július 3. - ujpestfc.hu
Korábban a BLSZ I. osztályban bemutatkozó támadó öt kerek éven át fogja erősíteni csapatunkat. 

A korábban már első osztályban kispadon helyet foglaló támadó, aki a BLSZ I. osztályában lila-fehér színekben hétvégente rendszeresen bizonyította rátermettségét, öt évre kötött szerződést egyesületünkkel. A majdnem 19 éves Marko a Vasas Kubala Akadémia növendéke, és nagy reménysége csapatunknak. 

Sajnálatos módon, az edzőtábor számára hamarabb ért véget, egy tréning során elszakadt a keresztszalagja, azonban klubunk így is szerette volna játékoskeretében tudni Markot, hisz’ fontos számunkra, hogy fiatal tehetséges labdarúgókat neveljünk ki, és játszassunk mérkőzéseink során, így kedden délután tárgyalóasztalhoz ültek a vezetőséggel. 

Az egyeztetést követően Markot telefonon értük el. „Nagyszerű érzés lesz azt csinálni, amit szeretek, immár hivatásos labdarúgóként, főleg lila-fehér színekben. Eddig is az első csapattal edzettem, de a profi szerződésnek köszönhetően még inkább úgy érzem, hogy igazán a „nagyok” közé tartozom. Nagyon rosszkor jött a sérülésem, de sok bíztató szót kaptam, és így még inkább motiváltnak érzem magam, hogy minél hamarabb felépüljek, hiszen számítanak rám a csapatnál” – így Filipovics Marko, akire gyógyulása után támadóként számít vezetőedzőnk.

Régi-új játékosunknak mihamarabbi felépülést kívánunk, és reméljük, hogy rövid időn belül bemutatkozhat az élvonalban!

Hajrá, Lilák! 

#68

Dzenan

Burekovic

#68 Dzenan Burekovic