#26 Nagy Dániel
Születési idő 1991. 03. 15.

Újpest FC - DVSC
Szusza Ferenc Stadion, 2019. április 27. 17:00

Szusza Ferenc Stadion
2019. április 27. 17:00

A 209. Újpest - Honvéd bajnoki mérkőzés következik
2018. december 14. - ujpestfc.hu
Az eddigi összecsapásokon 102 újpesti győzelem, 49 döntetlen és 57 kispesti siker született.

Szombaton 19:30-kor a 209. bajnoki rangadó következik csapatunk és a Budapest Honvéd között, a gólkülönbség 456-292 a javunkra. A találkozó kiemelt biztonsági kockázatú, erre vonatkozó adatok ITT találhatók, jegyvásárlással kapcsolatos tudnivalók pedig ITT!

Először 1915. október 17-én, a Sárkány utcában találkozott élvonalbeli (hadi)bajnoki mérkőzésen a  Kispest és az Újpest együttese. A premieren ellenfelünk nyert 4-2-re, ám az egy év múlva esedékes következő találkozón már a mieink győztek ugyanott 2-0-ra. A kezdeti években váltakozó sikerrel meccseltünk a kispestiekkel, ám 1926-tól tíz éven keresztül folyamatosan vertük őket, 18-as győzelmi szériát produkálva, és innentől erős újpesti fölény jellemzi a két klub vetélkedését. 1923-ban fogadtuk először a Megyeri úton a Kispest csapatát, akiket Priboj triplájával és Szentey góljával 4-1-re vertünk.

A 2010/2011-es bajnokság őszi szezonjában, a 14. fordulóban november 13-án magabiztos, 3-1-es győzelmet arattunk a kispestiek felett a Szusza Ferenc Stadionban - a találkozón Simon Krisztián két gólpasszt is jegyzett. A tavaszi visszavágón idegenben is magabiztosan, 4-1-re nyertünk.

A 2011/2012-es szezon őszi idényében - 2011. szeptember 17-én - ismét Kispesten léptünk pályára, de akkor a hazaiak 2-0-ra legyőztek minket. Április 15-én a Szusza Ferenc Stadionban hasonló eredmény született, a két gólt Dusan Vasziljevics szerezte.

A 2012/2013-as szezon őszi mérkőzésén a kispestiek szereztek vezetést, de az első félidő hajrájában Kabát Péter 23 méteres szabadrúgásgóljával egyenlíteni tudtunk. A fordulás után újra a Honvéd jutott előnyhöz, de Kabát Péter szabadrúgását Yadin Zaris kapuba fejelte, így 2-2-es döntetlennel ért véget a Bozsik Stadionban rendezett találkozó.

A tavaszi visszavágón is két gólt szereztünk, ám ekkor Leandro Martinez vezérletével a kispestiek négyet is lőttek, és 4-2-re elveszítettük a meccset.

A 2013/2014-es szezon 3. fordulójában mi kezdtük jobban a meccset, hiszen Simon Krisztián góljával nálunk volt az előny, azonban a 48. percben Vernes Richárd büntetőből egyenlíteni tudott, több gól pedig nem esett a mérkőzésen.

2014. március első napján a Bozsik Stadionban lejátszott találkozón a 13. percben Zivanovic Boris szerezte meg a Honvédnak a vezetést, amit még Vasiljevic Dusan góljával ki tudtunk egyenlíteni, így döntetlennel mehettünk a szünetre. A második játékrész 65. percében Daud Ayub lőtt tizenegyesből a hazaiaknál a kapuba, majd a 81. percben Vécsei Bálint is betalált. 3-1-re vezettek a házigazdák a mérkőzés lefújása előtt 9 perccel. Kosovic Nebojsa 86. percben szerezte a második gólunkat, de ez csak a szépítésre volt elég.

A 2014/2015-ős bajnokság 6. fordulójában találkozott ismét egymással a két csapat. Az összecsapás gól nélküli pontosztozkodást hozott.

A március 21-én rendezett visszavágón 2-2-es döntetlen született, pedig csapatunk kétszer is vezetett a házigazdák ellen. Vasiljevic szerzett először gólt a 20. percben, majd Hidi Patrik egyenlített a 33. percben. Az első félidő vége előtt Nemanja Andric 42. percben lőtt góljával vissza tudtuk venni a vezetést, majd a második játékrészben az 53. percben Prosser Dániel tudott egyenlíteni ismét. 

A 2015-2016-os szezon első mérkőzését a Szusza Ferenc Stadionban játszottuk augusztus 15-én. Az összecsapás első félidejében nem esett gól, azonban a fordulást követően Youla Souleymane talált a kapunkba a 62. percben. Az egyenlítő gólra a 88. percig kellett várni, ekkor Tóth Patrik mentette meg csapatunknak az egy pontot, ugyanis a mérkőzésen több találat már nem született.

A novemberi mérkőzés első felvonásában egyik oldalon sem esett gól. A második játékrészben tőlünk Diagne és Hazard volt eredményes, a két gólunkra a Honvédtól csak Borbál tudott válaszolni egy találattal, így a végeredmény 1-2 lett, és ezzel elhoztuk a három pontot a Bozsik Stadionból. 

2016 áprilisában az első félidő hosszabbításának utolsó másodperceiben Balogh szerezte meg a vezetést csapatunk számára. Előnyünket Enis Bardhi duplázta meg a 64. percben. A találkozón több gól nem esett, így a rangadó három pontját mi zsebelhettük be.

A tavalyi szezon első mérkőzését ideiglenes otthonunkban, az Illovszky Rudolf Stadionban, a Honvéd ellen játszottuk. Az időjárás egyik csapatnak sem kedvezett, de vendégeink a rossz idő ellenére is össze tudtak hozni két találatot, mi azonban nem tudtunk a hálóba találni.

A 2016/2017-es szezonban másodszor a Bozsik Stadionban léptünk pályára Kispesten. Jól kezdődött a mérkőzés, több veszélyes helyzetünk is volt, és az 52. percben Lázok János találatával megszereztük a vezetést. Nem sokáig örülhettünk az előnyünknek, mert bő 15 perccel később Davide Lanzafame szabadrúgásból egyenlített. A meccs hátralevő részében nem esett több gól, így 1-1-es döntetlennel ért véget a 90 perc.

A harmadik mérkőzésen megismétlődött a második találkozó végeredménye, hiszen ismét 1-1-es döntetlen és pontosztozkodás lett a 90 perc végeredménye. Érdekesség, hogy a Honvéd gólját Zsótér Donát szerezte, aki már lila-fehér mezben látható a pályán.  

A tavalyi idényben először augusztus 12-én mérkőztünk meg a Honvéd együttesével. A mérkőzés jól indult számunkra, hiszen Zsótér Donát a 8. percben megszerezte a vezetést, amit egészen a második félidő feléig tartani is tudtunk. A 73. percben Lanzafame Davide egalizált, majd a 82. percben, Kamber Dorde találatát követően már a kispestieknél volt az előny. Több gól nem esett az összecsapáson, így a címvédő otthon tudta tartani a három pontot ellenünk.

A 2017/18-as szezon második megmérettetése a Szusza Ferenc Stadionban zajlott november 18-án. A meccs 22. percében, a kapu előterében Obinna Nwobodo készítette vissza Tischler Patriknak a labdát, amit 9-es számú támadónk könnyedén helyezett a Honvéd kapujába. A második félidő 61. percéig tartottuk az 1-0-s fölényünket, aztán Windecker József majdnem félpályáról indított labdája a kispestiek kapusa mellett pattogva talált hálót, ezzel 2-0-ra növelve előnyünket. A mérkőzés 83. percében jött a vendégek szépítése, Lanzafame Davide találatával a találkozó 2-1-es eredménnyel zárult.

A tavalyi szezon utolsó bajnoki meccse április 21-én volt Kispesten és gól nélküli döntetlennel zárult a 90 perc.

Idén először szeptember 1-én csaptunk össze szombati vendéglátóinkkal a Szusza Ferenc Stadionban. A találkozón egyszer sem zördültek meg a hálók, így újabb 0-0-s mérkőzésnek lehettünk szemtanúi.

#26

Nagy

Dániel

#26 Nagy Dániel