#10 Zsótér Donát
Születési idő 1996. 01. 06.

Kisvárda Master Good - Újpest FC
2019. augusztus 24. 18:00

2019. augusztus 24. 18:00

Harmadik felvonás
2019. július 12. - ujpestfc.hu
Július 15-én az Eszék csapatával játszunk edzőmérkőzést.

Együttesünk ezúttal Szekszárdon lép pályára, hogy a felkészülés negyedik hetének első napján, hétfőn 18.30-kor összemérje erejét és tudását az NK Osijekkel. A helyszínválasztás során mindkét gárda arra törekedett, hogy nagyjából egyforma távolságban legyenek a saját stadionjuktól, ezért lett a befutó a Tolna megye székhelyén található városi sporttelep.

A találkozóval kapcsolatban a vendégszektor körüli építési munkálatok miatti balesetvédelmi kockázat, valamint a helyi rendőrség ajánlása nyomán az a döntés született, hogy zárt kapuk mögött kerül megrendezésre, nézők nélkül. A meccsről hivatalos honlapunk írásos beszámolót tesz majd közre, illetve, ha tudomásunk lesz élő streamről, azt is megosztjuk szurkolóinkkal.

Ellenfelünk a horvát élvonalban a tavalyi szezonban a harmadik helyen végzett a Dinamo Zagreb és a Rijeka mögött. Ezzel a teljesítménnyel pedig egyből az Európa-liga kvalifikációs sorozat második körébe került, ahol majd a CSKA-Sofia (BUL) / OFK Titograd (MNE) párharc győztesével csap össze.

#10

Zsótér

Donát

#10 Zsótér Donát