#1 Pajovic Filip
Születési idő 1993. 07. 30.

Kisvárda Master Good - Újpest FC
2019. augusztus 24. 18:00

2019. augusztus 24. 18:00

Hat éve lila-fehérben
2019. augusztus 9. - ujpestfc.hu
18-as számú középpályásunk, Bojan Sanković mesélt a kezdetekről, valamint a mérkőzéseken ellátott feladatairól. 

Augusztus 9-én volt hat éve, hogy aláírtál Újpesten. Emlékszel még, hogyan jött ez a lehetőség?
 
2013-ban a Mladost Podgorica együttesében szerepeltem és Magyarországon léptünk pályára a Videoton ellen (a montenegrói csapat kiejtette a fehérváriakat a 2013/2014-es Európa-liga selejtezőn). Akkor hallottam először, hogy megfigyeltek engem a találkozón. 
 
A következő lépcső a Sevilla elleni, idegenbeli összecsapás előtt jött, amikor a klubunk elnöke magához hívott, hogy van egy komoly ajánlatunk rád, most még játszani fogsz Spanyolországban, utána pedig mehetsz az új csapatodhoz. Lement a meccs, hazamentünk, majd utaztam is Magyarországra, ahol a második napon alá is írtuk a szerződést az Újpesttel. 
 
Mit tudtál akkor a klubról, miért döntöttél Magyarország mellett?
 
Az egyetlen dolog, amit akkor tudtam róla, hogy egy nagy, gazdag hagyományokkal rendelkező egyesület. 
 
Jó volt a Podgoricában, de éreztem, hogy eljött a váltás ideje, és a negyedik kerület, ami itt fogadott, sokkal jobb volt, egy új, magasabb lépcsőfokot jelentett a karrieremben. 
 
Mik voltak az első benyomások?
 
Teljesen más elképzeléseim és érzéseim voltak ahhoz képest, ami valójában történt, sokkal nagyobb és jobb volt minden, mint amire számítottam. A Podgorica inkább kisebb klub volt, fiatal is voltam, teljesen új volt nekem ez a környezet.
 
Mik a feladataid a mérkőzéseken?
 
Először is, hogy segítségem a csapatot, vegyem el a játékszert az ellenféltől a középpályán, zárjam, keresztezzem a passzsávjaikat ugyanott és szerezzek minél több labdát ezáltal. Képezzek hidat a saját védelmünk és a támadók között és passzokkal szolgáljam ki a társakat. 
 
A teljes interjút a jövő heti Hatnullban lehet majd elolvasni. 

#1

Pajovic

Filip

#1 Pajovic Filip