Újpest-család vándorkupa
Újpest Család Vándorkupa
Alapítva 2002
Az Újpest FC minden év decemberében, a Karácsony előtti utolsó hétvégén rendezi meg az „Újpest Család Vándorkupa” elnevezésű kispályás labdarúgótornát – immár 2002 óta. A nevezési határidőről és a torna megrendezésének idejéről az Újpest FC mindig a hivatalos honlapján tájékoztatja a szurkolókat.
A verseny célja
Az Újpest FC alapvető célkitűzése, hogy a Klub életének résztvevői között kialakuljon egy olyan kötődés, amelyet az UTE hármas jelszava és tradíciója több mint 120 éve fémjelez. Az alapítók tiszteletére, és az „Újpest Család” életének szervezése érdekében a Klub 2002-ben útjára indította ezt a Tornát annak reményében, hogy a közös célért küzdők még szorosabb köteléket alakíthassanak ki a lila-fehér sikerek eléréséhez.
A verseny lebonyolítási rendje
A Tornán legutóbb 20 csapat vett részt, amelyeket az Újpest FC szervezői levéllel akkreditáltak a csapatkapitányok felé. Természetesen továbbra fenntartjuk a jogot minden nemű változásra, így a létszám növelésére és csökkentésére is. A versenyrendszer a nevezési határidő után, a megküldött és elfogadott csapatszámok alapján kerül kiválasztásra. Természetesen, mint a legnagyobb tornákon, itt is lehetnek egyenes kieséses, és lehet akár csoportmérkőzéses versenyrendszer.
A torna lebonyolítása
A tornán általában 20 csapat vesz részt – a lebonyolítás rendje évről-évre változhat –, amelyek négyes csoportokban küzdenek a továbbjutásért. A csoportgyőztesek automatikusan továbbjutnak a nyolcaddöntőbe, ahová csatlakozik a három legjobb második helyezett – ezt először a gyűjtött pontszámok, győzelmek, majd gólkülönbség, több lőtt gól alapján döntjük el. Ha nem dől el a kérdés a két csapat – mérkőzés nélkül – büntetőpárbajban dönti el, melyikük folytatja a küzdelmeket (lásd a lejjebb lévő szövegrészt).
A versenyszabályok
- A pálya mérete egy normál futballpályának a fele, keresztben játszunk, a szélessége valamivel keskenyebb, mint a térfél: a tizenhatos vonaláig és pálya feléig tart. Mivel a műfüves pályát újra felvonalazni kizárólag erre a célra nem lehet, a játéktér alapvonalát, oldalvonalát és egyéb jelzővonalait az edzéseken használatos műanyag bójákkal fogjuk megoldani, tehát például a kaputér mérete a játékvezető, és a játékosok belátására van bízva. Kérjük a résztvevőktől a rugalmas, sportszerű hozzáállást ezen a területen!
- A kapu mérete: 5 x 2 méter.
- Játékidő: 2 x10 perc, a félidőben nincs szünet, a csapatok térfélcserével azonnal folytatják a mérkőzést.
- Csapatok létszáma: 7 mezőnyjátékos + egy kapus, továbbá 7 cserejátékos szerepelhet. A korábban lecserélt játékos újra visszacserélhető, a cserélési lehetőség nincs limitálva. A csapatok a nevezés benyújtásakor maximum 15 főt nevezhettek.
- Nevezhető, résztvevő játékosok: a Tornára kizárólag azok a játékosok (szurkolók) nevezhetők, akik bármely ország első három vonalában nem aktív felnőtt labdarúgók, akik nem résztvevői bármely ifjúsági vagy junior-bajnokságnak, illetve a profi futsal bajnokságában nem szerepelnek. Szintén nem nevezhető 40 évnél fiatalabb korábban volt profi labdarúgó! Ez alól kivétel idén sincs! Akik a nevezésnél a fenti szabályt megszegik és olyan játékost, játékosokat neveznek be, akiről a későbbiekben kiderül, hogy szerepel ilyen csapatban, akkor az egész csapat azonnal kizárásra kerül. Amennyiben ez a torna ideje alatt derülne ki, úgy az addig elért valamennyi eredményét töröljük. Aki a tornán olyan játékost próbál szerepeltetni, aki a nevezési lapon nem szerepel, vagy több csapatban neveztette magát, vagy egy csapatba neveztette magát és több csapatban játszott, úgy azt a mérkőzést, amelyiken a jogosulatlan játékos szerepelt, 3-0-ás gólkülönbséggel az ellenfél javára kell írni, és az egész csapat részére kizárást eredményezhet.
- A jogosulatlan szereplést illetően bármelyik csapat óvást nyújthat be a Versenybizottságnál, amelynek tagjai jogosultak a döntésre. Ha egy csapatról a tornát követően derül ki, hogy jogosulatlan játékost szerepeltetett, és nem kérte a Versenybizottság beleegyezését a módosításról, a következő évi tornáról is kizárásra kerül. Hangsúlyozzuk ezeket a kritériumokat, mert sajnos több ilyen visszaélés előfordult, aminek a következménye meg is lett, például az első helyezett dicsőségének megóvásával.
A csapatok felszerelése
Kérünk benneteket, hogy bár a rendelkezésetekre fognak állni az Újpest FC által kijelölt öltözők, a felszerelésetek legyen meleg, sportos, kényelmes, olyan, amely a Klub imázsával nem helyezkedik szembe!
Az öltözőkkel kapcsolatban felhívjuk a figyelmet, hogy kizárólag átöltözésre szolgálnak, az állandó felügyelet nem biztosított, és nem kerülnek bezárásra, ezért mindenki biztosítsa magának az értékek őrzését, mert azokért felelősséget nem tudunk vállalni! Egyenlő színösszeállítás esetén a csapatok jelzőtrikókat fognak használni a mérkőzéseken, amelyeket annak végeztével a következő csapatnak át kell adni. A tornán lábszárvédőt lehet, de stoplis cipőt tilos használni. A műfüves játéktér megóvása a csapat felkészülésére szolgál, így azt közös érdekünk megóvni. Kérjük, hogy az étkezést, szotyolázást mellőzzétek!
Javasoljuk a salakos tornákon bevált sportcipők használatát, de akinek csak teremcipője van – amennyiben számol a csúszások lehetőségével –, úgy azt használhatja a mérkőzéseken. A felszereléseket minden mérkőzés előtt a játékvezető ellenőrizni fogja.
Büntetések a mérkőzésen
A játékvezető különösen súlyos fegyelmezetlenségért, tettlegességért a mérkőzés alatt vagy azt követően elkövetett súlyos sportszerűtlenségért vagy második alkalommal elkövetett – 2 perces kiállítást érdemlő – szabálytalanságért véglegesen kiállíthatja a játékost, aki helyett 4 perc elteltével másik játékos léphet pályára.
A véglegesen kiállított játékos a következő mérkőzésen automatikusan nem léphet pályára – a Versenybizottságnak joga van ezt a döntést súlyosbítani. A játékvezető a mérkőzés jegyzőkönyvében feltünteti a végleges kiállítás tényét.
2 perces kiállítás: Súlyos szabálytalanság esetén, szándékos kezezésért, vagy egyéb súlyos fegyelmezetlenség, többszöri becsúszás esetén a játékvezető 2 percre kiállíthatja a játékost, aki a büntetés letelte után a játékvezető engedélyére ismét pályára léphet. 2 perces büntetés jár a 2. sárgalappal egyidejűleg is. Egyetlen 2 perces büntetés miatt a játékos nem kerül a következő mérkőzésen kizárásra.
A szabályok
- A cseréket a felezővonalnál kell végrehajtani, a bíró a játékot nem állítja meg, de a cserejátékos csak akkor léphet pályára, ha a lecserélt játékos a játékteret elhagyta. A korábban pályára lépő cserejátékost a játékvezető azonnal 2 perces kiállítással sújthatja.
- Amérkőzés alatt a csapatok minimális létszáma 5 játékos (négy mezőnyjátékos és egy kapus). Ha bármelyik csapat létszáma kiállítások vagy sérülések következtében ez alá a létszám alá csökken, akkor a mérkőzést a játékvezető beszünteti, és a győzelmet vétlen csapat javára írják, 3-0-ás gólkülönbséggel.
- A csapatok időkérésre nem jogosultak, külön időmérőt nem jelöltünk, így a játékidőt a játékvezető fogja meghatározni.
- A mérkőzésen becsúszni szigorúan tilos, és les NINCS. Hátulról szerelni, ha az egyébként szabályos, megengedett. A lábbal hazaadott labdát a kapus kézzel nem érintheti, a fejjel vagy testtel hazaadott labdát viszont megfoghatja.
- Ha a labda elhagyta az alapvonalat, azt állított helyzetből akár egy mezőnyjátékos is kirúghatja. A labda akkor kerül játékba, ha büntetőterületet elhagyja.
- Ha a labda az oldalvonalon hagyja el a játékteret, akkor a játék bedobással vagy berúgással folytatódik.
- Bedobásnál / berúgásnál és szabálytalanságnál az ellenfél játékosainak legalább 5 méterre kell állniuk.
- Kirúgásnál a büntetőterületen kívül kell állni.
- A büntetőterület határvonala a gólvonaltól 10 méterre húzódik. A büntetőpont a gólvonaltól 9 méterre található.
- Büntetőrúgás esetén a kapusról vagy a kapufáról kipattanó labdát újra már nem lehet értékesíteni, ilyenkor kapuskirúgással folytatódik a játék.
- Amennyiben bármilyen okból büntetőpárbajra kerül a sor (azonos gólok, döntetlen esetén), úgy a csapatok 3-3 büntetőt rúgnak felváltva, ha nem születik döntés, úgy felváltva esnek a büntetők, amíg a mérkőzés/továbbjutás el nem dől (az egyik fél berúgja, a másik kihagyja).
- A büntetőket a lefújás pillanatában pályán lévő játékosok rúghatják (a kapust is beleértve). A pályán nem tartózkodó játékos csak akkor rúghat, ha már az összes pályán lévő játékos rúgott, és a továbbjutás még nem dőlt el. Ha már minden benevezett játékos rúgott, és a továbbjutás még mindig nem dőlt el, akkor a körrúgás újra kezdődik.
- A bemelegítéshez labdáról minden csapatnak saját magának kell gondoskodnia. Itt szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy a torna megnyitóját tiszteljék meg a megjelentek annyival, hogy erre az időtartamra a bemelegítést befejezik. Erre egyébként a játékvezetők is fel fogják hívni a figyelmet.
- A sorsolásokon és a különféle információk kihirdetésénél minimálisan a csapatvezetőnek kötelező a jelenlét. Az első kör csoportosítását a beérkezett nevezések birtokában a Versenybizottság fogja elkészíteni.
- A játékosoknak a lejátszandó mérkőzésük előtt legkésőbb 10 perccel a helyszínen kell lenniük. Tavaly is, idén is felmerült, hogy meg lesz-e tartva a mérkőzés a szélsőséges időjárás ellenére is. Amennyiben a játéktér megtisztításáért a Szervező Bizottság minden eszközt meg fog ragadni, épp úgy, mint az elmúlt években, így a mérkőzések minden esetleges időjárási viszontagság ellenére is lejátszásra kerülnek. Kérünk benneteket, hogy amennyiben kérdésetek van, azt a megjelölt e-mail címen, a hivatalos honlapon megnyitott topikban (Fórum/Kérdések az Újpest FC vezetőihez/Újpest Család Vándorkupa) vagy faxon tegyétek meg az Újpest FC szervezői felé!
A nevezés
A nevezéseket az Újpest FC a határidő lejártakor bírálja és fogadja el. Korábban voltak olyan nevezések, amelyeket a szervezőbizottság korábban nem fogadott el, tekintettel a szurkolói torna amatőr jellegére.
Professzionális, továbbá a lila-fehér színekhez semlegesen viszonyuló, csak a trófea elnyeréséért induló csapatok a rendezvényen nem vehetnek részt! Ezzel az intézkedéssel szeretnénk kiküszöbölni, hogy a kupa olyan illetéktelenek kezébe kerülhessen, akik nem méltóak az értékes vándorserleg szellemiségéhez, és győzelem esetén a trófea megőrzésére. Ezért is történt meg, hogy az első kupa-győztes eredményét töröltük, és a helyezést visszavontuk.
A torna sajátossága és érdekessége továbbra is az, hogy a pályára lépő játékosok, kizárólag az Újpest FC szimpatizánsai, szurkolói, elkötelezettei lehetnek. Bízunk abban, hogy a tavaly előtt előfordult szabályszegések idén nem fordulnak elő, és minden résztvevő maradéktalanul betartja a torna részvételi szabályzatát. Mindennemű vitás esetben a torna szervezőbizottsága jogosult határozatot hozni, amely döntés ellen fellebbezésnek helye nincs.
A díjazás
Az Újpest FC díjazza dobogós helyezést elérő három csapatot és a legeredményesebb játékosokat, akik különdíjakat vehetnek át. Különdíjat kap a gólkirály, a legjobb mezőnyjátékos, a legjobb kapus. Természetesen a klub tervei szerint egyetlen résztvevő sem távozik ajándék nélkül a tornáról.
A Klub gondoskodik arról, hogy a szervezés és a torna színvonala megfelelő legyen e rangos eseményhez. Figyelmet kívánunk fordítani arra is, hogy a torna fővédnökei és támogatói olyan illusztris személyek és cégek legyenek, akik különböző területeken részesei az Újpest FC életének, és tárgyi, anyagi támogatásukkal szerepet vállalnak a szurkolói torna megrendezéséhez.
A játékvezetők az Újpest FC felnőtt csapatának meghívott játékosai lesznek, akik a szigorú szabályokat betartva és betartatva fogják vezetni a meccseket.
Az Újpest Család Vándorkupa részletes versenykiírását, a szervezéssel, a torna lebonyolításával kapcsolatos további információkat (öltözőhelyiségek, szerelés, stb.), az összes olyan csapat számára biztosítjuk, amelynek a nevezését a szervezőbizottság a nevezési határidő lejártáig beérkező nevezések közül elfogadja.
A nevezési határidőről és a torna megrendezésének idejéről az Újpest FC mindig a hivatalos honlapján tájékoztatja a szurkolókat. A nevezés történhet faxon, illetve e-mail címen. Az ehhez kapcsolódó dokumentum letölthető a klub honlapjáról!
Kérjük, figyeljék/figyeljétek az aktuális híreket!
A nevezés alapfeltétele a játékosok pontos adatainak (név, lakcím) közlése, illetve a kontaktusfelvétel érdekében a szervező-csapatkapitány elérhetőségeinek közlése.
Hajrá, Újpest! Hajrá, Lilák!















