#1 Pajovic Filip
Születési idő 1993. 07. 30.

Újpest FC - Ferencvárosi TC
2022. január 30. 20:00

2022. január 30. 20:00

 

Irány a Shop

 

Jegyvásárlás

 

A kezdőrúgáshoz

 

További lehetőségek

 
Lejátszottuk első felkészülési találkozónkat
2020. július 18. - ujpestfc.hu
Több játékost is kipróbálhatott Predrag Rogan vezetőedzőnk

A mai délelőtt 11 órától zárt kapus edzőmérkőzést játszottunk a Budapest MFA pályáján a Honvéd II-csapatával. Ahogy ez egy ilyen találkozón lenni szokott mindkét csapatban sok próbajátékos, fiatal tehetség szerepet kapott, de voltak olyanok is, akik már az első keret tagjainak számítanak. Ellenfelünknél például Kamber volt az egyik visszajátszó, míg nálunk a kezdőben kapott helyett az első kerethez tartozó Calcan, Sedlacek, Katona, Stieber András vagy éppen a kapuban Tomori Zoltán. Az is megszokott, hogy rengeteg csere tarkít egy ilyen összecsapást, most sem volt ez másképp, így pályára lépett még Csongvai Áron és a nemrég első profi szerződését aláíró Mucsányi Márk is.

A nagy küzdelem mellett több jó megoldást is láthattunk, és bár az eredmény ilyenkor mindig másodlagos, azért a tények kedvéért jegyezzük meg, hogy a találkozó végeredménye 2:0 lett a Honvéd javára.

#1

Pajovic

Filip

#1 Pajovic Filip