#7 Simon Krisztián
Születési idő 1991. 06. 10.

Újpest FC - Puskás Akadémia FC
2021. augusztus 1. 20:00

2021. augusztus 1. 20:00

 

Irány a Shop

 

Jegyvásárlás

 

A kezdőrúgáshoz

 

További lehetőségek

 
Ki is a csütörtöki ellenfelünk?
2021. július 14. - ujpestfc.hu
Dunaszerdahelyen zárjuk a felkészülést

Az első tétmeccsünk előtti utolsó felkészülési találkozón Dunaszerdahelyen lépünk pályára csütörtökön, július 15-én 17 órától. A futballt szerető embereknek vélhetően nem kell bemutatni a helyi klubot, de azért kicsit pillantsunk az egyesület múltjába, jelenébe.

A FC DAC 1904 neve egy mozaikszó, ami a Dunaszerdahelyi Atlétikai Club rövidítése, illetve az évszámból adódóan az is látszik, hogy régi, patinás klubról beszélünk. Történetük során egyszer nyerték meg a hazai rendezésű kupát (Csehszlovák Kupa, 1987), aminek érdekessége, hogy előbb meg kellett hozzá nyerni a Szlovák Kupát, és a cseh és a szlovák győztes vívott egy döntőt a Csehszlovák Kupa elhódításáért, amit sikerrel vívott meg a DAC.

Ha a mai sikereket vesszük górcső alá, akkor a legutóbbi kiírásokban a szlovák bajnokságban eredményesnek bizonyult csütörtöki ellenfelünknek, hiszen az elmúlt négy évben minden alkalommal a dobogón fejezték be a bajnokságot, hol harmadikként, hol másodikként és legutóbb, a 2020-21-es szezonban ezüstéremmel zártak. A transfermarkt adatai szerint a keret értéke éppen meghaladja a 12 millió eurót, a legértékesebb játékos pedig a 2 milliót érő 22 éves csatár, Eric Ramirez, aki már bemutatkozhatott venezuelai címeres mezben is. A második ebben a felsorolásban Kalmár Zsolt (1,2 millió euró), de biztosan nem lép pályára ellenünk, mert az Európa-bajnokság előtt súlyos sérülést szenvedett. Ott lehet viszont a németek ellen nagyszerű találatot jegyző Schäfer András, akit a maga 700 ezer eurójával holtversenyben az 5. helyre rangsorol a mértékadó weboldal.

A dunaszerdahelyiek több magyar klubbal is összemérték már erejejüket az elmúlt hetekben, előbb az FTC ellen az Üllői úton maradt alul minimális különbséggel (0-1), majd utána két másodosztályú együttest verve (Haladás 4-2, Vasas 2-1) készült ellenünk. Nem vár könnyű találkozó a srácokra, és ugyan itt még nem az eredmény a fontos, de főpróbája ez a vaduzi Konferencia Liga-selejtezőnek.

#7

Simon

Krisztián

#7 Simon Krisztián