Őszintén, részletesen és határozott elképzelésekkel mutatkozott be Damir Krznar, csapatunk új vezetőedzője. A horvát szakember beszélt a keret jelenlegi állapotáról, az általa képviselt edzői filozófiáról, valamint arról, hogyan képzeli el a kiutat a jelenlegi helyzetből. 
Mindenekelőtt, üdv a klubnál, Damir! Kezdjük a leglényegesebb és legaktuálisabb témával, mesélj kérlek az elmúlt két nap benyomásairól!
Köszönöm szépen! Remek fogadtatásban volt részem, a klub és a teljes környezet befogadó és segítőkész volt, de nincs sok időnk, menet közben kell felpattannom a lóra, így meglehetősen eseménydús napokon vagyok túl. Kedden már az első edzést is megtartottam, és az első benyomásom, hogy van tartalékunk bőven. Őszinte leszek, nem éreztem a srácokon örömöt, felszabadultságot, egyfajta fásultság van a kereten, a prioritás most ezen változtatni. Nekik is elmondtam az öltözőben, hogy élvezniük kell, amit csinálnak, ez a negatív sorozat teljesen leépítetette ezt, de már körvonalazódik a fejemben, hogyan tudunk ebből kijönni.
Mik a módszereid?
Támogató edző vagyok, nem gondolom, hogy a játékosok esetében a segítség és a szigor kizárná egymást. Fontos, hogy meglegyen a tekintélyem, mert én vagyok a főnök, ez az egész csak akkor működik, ha mindenki elfogadja, amit mondok és követ. Ezzel együtt mindig támogatom a játékosaimat, felemelem őket, amikor erre van szükség. Nem minden esetben, de egy biztos, a felelősséget vállalni fogjuk, én és a csapatom is, akkor is, ha veszítünk. Odamegyünk a szurkolók elé emelt fővel, és majd vállaljuk a következményeket, ha olyan lesz, lehet ránk csúnyákat kiabálni. Ez a játékosok számára is fontos üzenet, nem én leszek az, aki csodát csinál, mint ahogyan nem az előző edző volt, aki mindent elrontott, nekik is megvan ebben bőven a felelősségük – csak akkor leszünk sikeresek, ha ezzel minden egyes játékos tisztában van.
Mi volt a stratégiád ma, illetve a hét hátralévő edzéseire?
Ma rengeteg labdás feladat volt, igyekeztem direkt támadójátékot erőltetni. Mindezt magas intenzitással. Ebből arra következtetek, hogy megvan a potenciál a csapat támadójátékában, a játékoskapcsolatokban. Nincs nálam varázspálca, így ez nem azt jelenti, hogy nem fog akadozni a gépezet, hosszú, kemény időszak előtt állunk, mégis, ezután az első találkozás után nagyon pozitív vagyok. A labdabirtoklásra törekszem, az a filozófiám, hogy ameddig mi kontrollálunk, nem történhet baj.
Mennyi saját taktikai elemet látsz jónak beépíteni a Zalaegerszeg elleni bajnoki előtt?
Mértékkel kell ezzel bánni, hiszen nem várható el a csapattól, hogy egy hét alatt elsajátítsák az én elképzeléseimet. Annak a pártján állok, hogy eleinte kevés, de annál fontosabb és világos utasításra van szükség. Emiatt a hét folyamán még átvesszük a visszatámadást, majd elkezdünk készülni kifejezetten a ZTE-re. Az elemzés már természetesen kész van velük kapcsolatban, itt vagyok a stadionban minden nap hétig-nyolcig, ez egy fárasztó időszak, de nem lehet, sőt, nem is akarom megúszni.
A mai napon azonban jónéhány megbeszélést bonyolítottál a játékosokkal négyszemközt. Milyen üzenetet fogalmaztál meg nekik?
Hallgatom őket, nem ítélkezek, nem elemzek, a támogatásomról biztosítom őket, és mindenkit vissza akarok hozni a mába. Tiszta lappal indulunk, rengeteg munka áll előttünk, így mindenkinek tanulnia kell az elmúlt hónapokból, de ez nem hathat bénítóként.
Volt játékos a keretben, akit ismertél már korábbról?
Volt, összesen hárman pontosabban, Fran Brodic, Matija Ljujic és Milan Tucic. Frannak a Dinamo Zagrebben edzője is voltam, remek srác, aki már egészen fiatalon kimagasló képességű, keményen melózó futballista volt. Nagyon fontos tagja ennek a csapatnak minden szempontból, de ha kell, vele is fel fogom vállalni a konfliktusokat, ha erre szükség lesz, mint ahogyan mindenkivel, de persze remélem, erre nem lesz szükség. Matija korábban már képbe került a játékosmegfigyelések során, egy igazi vezér, aki a támadókra nem jellemző keménységet tud a pályára vinni, egészen különleges jelenség a – szó pozitív értelmében. Milan pedig a szlovén bajnokságban került szembe velem ellenfélként, szintén egy erős srác, akinek nem úgy jött ki az elmúlt időszaka itt Újpesten, ahogy tervezte, de meg fogjuk találni a helyét, hasznos lesz ő is.
Gyakori kritika veled kapcsolatban a magyar sajtóban, hogy habár számos címet nyertél komoly csapatokkal, mint a Dinamo Zagreb, a Celje vagy a Maribor, mégsem töltöttél egy szezonnál többet egyik állomáshelyeden sem. Mi volt ennek az oka?
A Dinamonál kilenc évet töltöttem, rengeteget köszönhetek annak a klubnak. Az edzői pályámon volt egy köztes lépés, hiszen amikor másodedző voltam, a klubvezetésnek az volt az elképzelése, hogy a vezetőedző egy angol típusú menedzser legyen, emiatt azonban rám is jóval nagyobb felelősség és komolyabb feladatkörök hárultak. Nem én választottam ki a csapatot, de én meccseltem és a taktikai megvalósítás az én reszortom volt. Emiatt, amikor kineveztek vezetőedzőnek, sokkal kisebbet kellett ugrani, sikerült is megvernünk a Tottenhamet 3–0-ra, ami persze nem kizárólag az én érdemem volt. A szezon végén a bajnokságot és a kupát is megnyertük, bejutottunk az Európa-ligába. A következő szezonban döcögött a szekér, és úgy éreztem, le kell mondanom, ha jót akarok a klubomnak, így onnan én távoztam. A Dinamo egy nagyon eredményorientált klub, néhány hét alatt váltanak, ha nem jönnek az eredmények. Utána az utánpótlásban kaptam fontos feladatot – ezt az időszakot is nagyon szerettem.
Majd következett a Maribor.
Így van. A Mariborhoz úgy érkeztem, hogy utolsó helyen állt a csapat hat vagy hét forduló után, végül harmadikok lettünk és kupadöntőt játszottunk. A bajnokság legjobb csatára, Zan Vipotnik az én kezem alatt lett az, aki, előtte egyetlen percet sem játszott, ráadásul mi lőttük kimagaslóan a legtöbb gólt. A következő szezonra a három legfontosabb játékosom távozott, és nem tudta őket pótolni a klub, nem kezdtünk jól, de nem keresek kifogásokat, felmentett a munka alól a Maribor. A Celjénél szezon közben neveztek ki, toronymagasan bajnokok lettünk, a követekező szezon BL-selejtezőjének első körében simán továbbmentünk, a Slovan következett, az első meccsen 1–1-et játszottunk, és hittem benne, hogy továbbmegyünk. Megtartottam az utolsó edzést a visszavágó előtt, majd a semmiből jött egy telefon az elnöktől. Elmondta, hogy elégedettek velem, nincs okuk megválni tőlem, de a elődöm ismét elérhetővé vált, akit imádott a klub, így meg szeretnék ragadni ezt az alkalmat, hogy visszahozzák. Nehezen éltem meg, nem tagadom, a szurkolók szeretete sokat jelentett, de óvatosabb lettem, kinek mondtam igent. Ezért is örülök annak, hogy hosszú, alapos kiválasztás után végül az újpesti vezetőkkel tudtunk kézbe csapni.
Kik a stábod tagjai, akik veled együtt belevetették magukat a héten a munkába?
Három szakemberrel érkeztem – Ales Mertelj az elsőszámú segédedzőm, Vedran Attias videóelemző és segédedző, illetve Luka Krkljes erőnléti edző alkotják a csapatomat. Mindháromukkal dolgoztam már, Vedránnal már hosszú évek óta közösen, Luka és Ales pedig Szlovéniábvan csatlakozott hozzám.
Mit tartasz a legnagyobb sikerednek edzőként mindeddig?
A mai világban, nemcsak a futballban, az életben általánosan a csillogásban, a pénzben, a számokban mérjük a sikereket. Nekem mégis az a fontos, hogy amikor kitalál valamit az ember, rövid- vagy akár középtávon, azt lássa megvalósulni és működni. Sokszor visszanéztem meccseimet, amikor a Dinamo második csapatát vezettem a horvát másodosztályban, tizenhét-tizennyolc éves srácokkal, sokkal rutinosabb játékosok ellen. Ezeken a felvételeken láttam olyat, amire még ma is azt mondom, hogy hűha, micsoda játék, kontra vagy labdakihozatal. Az ötletek megvalósulása – nekem ez adja a legtöbbet.
CZIPÓ ÁDÁM, BAJUSZ ZOLTÁN