A Fiorentinától érkezett hozzánk utánpótlás-válogatott játékos

A Fiorentinától érkezett hozzánk utánpótlás-válogatott játékos

2024. június 11. 14:18

Dénes Adrián Újpesten folytatja pályafutását.

Dénes W E B Jo

A 20 éves labdarúgó 2021-ben a Budapest Honvéd akadémiájáról igazolt a Fiorentina utánpótlásába, ahonnét másfél év után a Cesenához került kölcsönbe. Visszatértét követően 2023 nyarán, jó teljesítményének köszönhetően a friss Európa-konferencialiga ezüstérmes nagycsapatában is bemutatkozhatott, felkészülési mérkőzésen.

„Ő egy fiatal, magyar játékos, aki előtt komoly jövő állhat, és hosszú távon is segítségére lehet az Újpestnek és a magyar labdarúgásnak is. Meg szeretnénk adni neki az esélyt, hogy bizonyítson, és hogy lépésről lépésre be tudja verekedni magát majd a kezdőcsapatba” - mondta róla az Újpest FC ügyvezető igazgatója, Benczédi Balázs.

Dénes Alairas W E B Jo

A fiatal szélső a firenzeiek Primavera-csapatával Olasz Kupa- és Szuperkupa-győzelmet is ünnepelhetett, emellett a magyar U18-as és U20-as válogatottakban is szerepelt már.

Denes Adrian Web Stat

Dénes a támadósorban több poszton is bevethető, az esetek nagy részében pedig – ballábas lévén – jobb oldali tükörszélsőt játszik. Sebessége és cselezőkészsége kiemelkedő, olaszországi neveltetése révén taktikailag érett.

Dénes W E B Cikk J O2

Sütiket használunk az oldalunk megfelelő működésének biztosításához és az oldalunk látogatottságának elemzéséhez. További részleteket a sütitájékoztató tartalmaz.
Összes süti elfogadása
Alapvető sütik elfogadása