„A labdarúgásban a szép támadások, a cselek és a gólszerzés az élvezet"

Vezetőedzőnk, Bartosz Grzelak beszélt a válogatott szünetről, csapatunk játékfelfogásáról és a Diósgyőrről.

grzelak

A válogatott szünet előtt jó formában voltunk, hiszen négyből három mérkőzést is megnyertünk. Ebből a szempontból nézve nem jött rosszkor a szünet?

Azt azért nem mondanám, hogy rosszkor jött. Arra mindenképpen jó volt, hogy a nehéz sorsolást követően töltődtek, regenerálódtak azok a játékosaink, akik a legtöbbet játszották eddig. Meglátásom szerint minőségi edzéseken vagyunk túl, keményen dolgozott mindenki, így ugyanazzal az energiával térhetünk vissza a ligába, mint amit az előző fordulókban mutattunk.

Eléggé úgy tűnik, hogy a csapattal kezditek visszahozni a régi idők újpesti stílusát, ami a látványos támadófutballt jelenti. A szurkolóink élvezik a meccsre járást.  

Ez pedig plusz motivációt ad mindannyiunknak. Gyerekként mindannyian a gólszerzés, a szép támadások és a cselek miatt kezdtünk el focizni. A labdarúgásban ez az igazi élvezet, és mi ezt szeretnénk megadni a szurkolóinknak. Azt viszont hozzá kell tennem, hogy ezt nem könnyű létrehozni, ez a fajta foci nem jön magától, meg kell érte dolgozni naponta. Hétről hétre azon vagyunk, hogy még tovább fejlődjünk benne, és természetesen elégedett vagyok a góljaink számával, de szeretném, ha ez a játék továbbra is kitartana.

A DVTK hétfőn még hosszabbításos kupameccset játszott Kazincbarcikán. Ez kapóra jöhet nekünk?

Ebben egyáltalán nem vagyok biztos. Az, hogy egyszer megesik egy ilyen egy csapattal, nem hiszem, hogy komoly hatással lenne a játékosokra. Sokkal nehezebb helyzetben vannak azok az együttesek, akik a nemzetközi porondon is szerepelnek, hiszen nekik heti három meccsük van, olykor heteken keresztül. A Diósgyőrnek is van azért ideje pihenni szombatig, így szerintem egy friss, erős csapat érkezik hozzánk.

banner szelfizz

Újpest Football Club

1044 Budapest, Megyeri út 13.