Portugál védőnk beszélt nekünk arról, mi a védelem stabilitásának kulcsa, elmondta, mennyire számít, hogy anyanyelvét is tudja használni, valamint üzent szurkolóinknak is.
Nemrég született meg a kislányod, ezúton is gratulálunk! Extra motivációt ad neked édesapaként pályára lépni?
Köszönöm! Igen, természetesen ez plusz motivációt ad nekem. Most már van egy kisbabám, így van más dolog is, ami motivál, valaki, akiről gondoskodnom kell, akinek szeretnék mindent megadni. Talán nem szükséges ezt nagyon ragoznom, extra motivációt ad.
Mióta megérkeztél, öt mérkőzésen mindössze két gólt kaptunk. Szerinted mi lehet a hátsó alakzat sikerességének a titka?
Szerintem az a kulcs, hogyan védekezünk csapatként. Nem csak rólam, nem csak a belső védőkről szól ez, hanem egyértelműen a csapatvédekezésről. Ha megnézzük, akkor szerintem ebben elég jók vagyunk.
A saját eddigi teljesítményeddel elégedett vagy?
Igen, elégedett vagyok, ugyanakkor folyamatosan lehet fejlődni, és ez az, amire mindig törekszem, meccsről meccsre. Ha a teljes képet nézem, azt kell mondanom, örülök annak, ahogy eddig Újpesten futballozom.
Mennyire otthonos neked a Bartosz Grzelak által játszatott formáció?
Nagyon jól érzem magam ebben a rendszerben. Korábban már futballoztam ilyen szisztémában, de természetesen ez minden edzőnél egy kicsit különbözik. Abszolút otthonosan érzem magam, és azt gondolom, elég stabilak vagyunk a csapattal ebben a felállásban.
Mennyire könnyítette meg a beilleszkedésedet, hogy honfitársad, Joao Nunes mellett Matija Ljujic is beszél portugálul?
Ez nagyon sokat számított nekem, hiszen rengeteget segít, hogy tudok az anyanyelvemen beszélni. Ez nem csak egymás megismerését, de a csapatba való beilleszkedést is gördülékenyebbé tette. Ők már korábban itt voltak, ők ismerték a többieket, így segítettek ezt az átmenetet könnyebbé tenni számomra a portugál nyelv által.
Előfordul, hogy a pályán is portugálul beszéltek?
Joaóval igen. Vele szoktunk portugálul beszélni a pályán is, de ez változó. Néha portugálul, néha angolul beszélünk, de nyilván az a fontos, hogy kommunikáljunk.
Ezek alapján talán jogosan vetődhet fel a kérdés: Joao Nunes is szerepet játszott abban, hogy Újpestre szerződtél?
Igen, beszéltem Joaóval, mielőtt idejöttem. Természetesen nem miatta döntöttem az Újpest mellett, de az ő véleménye is fontos volt. Ő már korábban, jóval előttem érkezett, és annak tudatában, hogy egy honfitársam már itt van, könnyebb dolgom volt, mert tudtam vele beszélni a klubról, az itteni dolgokról. Röviden: nem miatta lett az Újpest a befutó, de a személye és az általa elmondottak megkönnyítették a döntésemet.
Mit vársz a vasárnapi, ZTE elleni meccstől?
Nehéz mérkőzésre számítok, de megpróbáljuk majd megszerezni a három pontot, mert csak ez az elfogadható számunkra.
A szurkolóink ezúttal is szép számban kísérik el a csapatot. Üzensz nekik valamit?
Nekem és a többi játékosnak is rendkívül fontos, hogy a szurkolók velünk legyenek a stadionban, hazai pályán és idegenben is. Mi mindig győzni akarunk, de ez néha nem sikerül, ezért ez most egy olyan időszak, amikor különösen nagy szükségünk van a támogatásukra, így hatalmas segítség, hogy vasárnap is mögöttünk állnak majd.