Baranyai Nimród kölcsönben folytatja

Jobbhátvédünk a 2024/25-ös idény tavaszi felében a Kazincbarcika együttesében szerepel majd.

WEB HK

A 21 esztendős játékos 2024 nyarán érkezett hozzánk a DVSC-től, és az őszi szezonban összesen négy mérkőzésen kapott lehetőséget.

Így klubunk – a több játéklehetőséget, illetve a futballista fejlődését szem előtt tartva – úgy döntött, hogy kölcsönadja Baranyai játékjogát az NB II-ben jelenleg második helyen álló Kazincbarcikának.

„Újpesten a társak nagyon hamar befogadtak, én is megszerettem ezt a közösséget, és úgy érzem, ide tartozom. Nem szeretnék búcsúzkodni, mert egyértelműen az a célom, hogy felépítsem magam, megerősödjek, és úgy térjek vissza a IV. kerületbe, hogy kiharcoljam a helyemet a kezdőben!” – osztotta meg velünk gondolatait a fiatal labdarúgó.

 

banner szelfizz

Újpest Football Club

1044 Budapest, Megyeri út 13.