Az Újpest FC szerződtette a Górnik Zabrze középpályását, Damian Rasakot.
A 28 esztendős játékos a Visztula partján fekvő Torunban látta meg a napvilágot, és szülővárosában kezdett futballozni, ahol nagyon fiatalon, mindössze 16 évesen már debütált a felnőttek között. Az Elanból aztán Olaszországba vezetett az útja (játszott a Bari és a Chievo U19-es csapatában is), majd 2016-ban hazatért a Miedz Legnicába.
Az együttest 2017-ben hagyta el a Wisla Plock kedvéért, amelynél közel 6 évet töltött. Rasak 2023 februárjában látta elérkezettnek az időt a váltásra, ekkor írt alá a Górnik Zabrze együtteséhez, most pedig klubunk kivásárolta őt szerződéséből.
Attól a gárdától, amelynek 1970 és 1971 között legendánk, stadionunk névadója, az Újpest és az NB I történetének legeredményesebb játékosa, Szusza Ferenc volt az edzője, aki bajnoki címet és kupát is nyert a Górnikkal, beírva ezzel magát a klub históriás könyvébe.
Damian Rasak nagyon jó fizikai adottságokkal rendelkezik, 184 centiméter magas, a szó jó értelmében agresszív, technikailag képzett, remekül szerez labdát, taktikailag pedig fegyelmezett. Középső és védekező középpályásként is bevethető, és az NB I-nél erősebb szintet képviselő lengyel első osztályból igazol hozzánk.
Bartosz Grzelak és a szakmai stáb azt várhatja tőle, hogy győztes mentalitást és stabilitást hoz a középpályánkra, amely ezáltal sokat futó, agresszívebb lehet a jövőben. Az egyértelműen erősítést jelentő lengyel játékossal értelemszerűen nőhetnek vezetőedzőnk variációs lehetőségei is.
Üdvözlünk Újpesten!