Döcögős mérkőzésen, gól nélküli döntetlen a DVTK ellen

Az Újpest FC 0-0-s döntetlent játszott a DVTK ellen az OTP Bank Liga 7. fordulójában. 

WEB DVTK

Már a mérkőzés körvonalazódott a játék képe, a DVTK mélyen visszahúzódva védekezett a kontrákra várva, míg mi fölényes labdabirtoklással, sok passzal próbáltuk feltörni a reteszt. Ez sajnos a félidőig kevésszer sikerült, egy-két élesen középre lőtt labdát leszámítva, csak Horváth veszélyeztetett egy átlövéssel, melyet Sentic bravúrral szögletre tornázott a léc alól.

A Diósgyőr ritkán jutott el a tizenhatosunkig, elsősorban Edomwonyi igyekezett helyzetbe kerülni, de Duarte remekül semlegesítette. Az egyetlen komolyabb vendég lehetőség a 32. percben Gera előtt adódott, amikor egy lecsorgót labdát kapásból, belsővel a hosszú felső fölé durrantott. A szünetben így 0-0-val fordultak a csapatok.

A szünet után olykor a vendégek is feljebb bátorkodtak, az 58. percben pedig a meccs legnagyobb helyzetéig jutottak, Holdampf közeli fejesét Piscitelli hatalmas bravúrral védte. A 66. percben már egy gólt is összehozott a miskolci csapat, egy beadás után Gera Dániel vette le a labdát, és kotorta a hálóba. Videózást követően azonban kiderült, hogy Gera kezéhez ért a labda, így a játékvezető érvénytelenített a találatot.

A 78. percben nehezedett a helyzetünk, ugyanis egy ellentámadást Lacoux akadályozott meg szabálytalanul, melyért megkapta a második sárga lapját, így 10 emberrel folytattuk a mérkőzést. Ennek ellenére így is volt esélyünk eldönteni a találkozót, Horváth szlalomozott végig a pályán, majd két blokkolt lövése után a harmadik próbálkozása centikkel fölé szállt. Ezt követően Brodicnak is volt egy eltört lövése a túloldalon pedig Vancas célzott mellé, így végül 0-0-al ért véget a találkozó.

OTP BANK LIGA, 7. FORDULÓ

Újpest FC - DVTK 0-0

banner szelfizz

Újpest Football Club

1044 Budapest, Megyeri út 13.