Döntetlen az első felkészülési meccsen

Az Újpest FC 2-2-es döntetlent játszott a KFC Komarno ellen a Tábor utcában rendezett felkészülési mérkőzésen

meccscikk2

A mieink a Banai – Bese, Nunes, Kaczvinszki, Gergényi – Fiola, Rasak – Matko, Tajti, Horváth – Tucic kezdővel vágtak neki a nyári alapozás első találkozójának. Az első, igazán fontos momentum azonban a vendégeké volt, ugyanis Bayemi révén megszerezték a vezetést a 9. percben. Több veszélyes támadást is vezettünk, de az egyenlítéshez egy szemfüles labdaszerzés kellett: Tajti csente el a labdát a védőktől, kicselezte a kapust, majd higgadtan a kapuba bombázott a 25. percben.

Vezetőedzőnk ekkor már több cserét is végrehajtott, így más felállásban voltunk a pályán, amikor a Tamás a 38. percben ismét előnyhöz juttatta a révkomáromiakat, kialakítva ezzel az 1-2-es félidei állást. A fordulás után komoly energiákat mozgósítottunk az újbóli egyenlítésért és ez egy szemre is tetszetős akció végén össze is jött: Lacoux középre gurítását Sarkadi pofozta közelről a hálóba az 52. percben.

Ezután is inkább a mi akaratunk érvényesült (az igazsághoz hozzátartozik, hogy Piscitellinek is volt egy hatalmas védése), de újabb gól már nem esett, így akárcsak 2024 nyarán, idén is egy Komarno elleni döntetlennel kezdtük a felkészülési meccsek sorát.


Végeredmény
: Újpest FC–KFC Komarno 2-2 (1-2)

Újpest FC: Banai (Juhász B., 30., Piscitelli, 60.) – Bese (Mándi, 30., Baranyai, 60.), Joao Nunes (Babós, a szünetben), Kaczvinszki (Duarte, a szünetben), Gergényi (Dénes A., 30., Kobouri, 60.) – Rasak (Geiger, a szünetben), Fiola (Lacoux, a szünetben) – Matko (Ljujics, a szünetben), Tajti (Mucsányi Miron, 30., Ademi, 60.), Horváth K. (Beridze, a szünetben) – Tucic (Sarkadi, 30., Ganea, 60.)
Vezetőedző: Damir Krznar
Gól: Tajti (25.), Sarkadi (52.), ill. Bayemi (9.), Tamás N. (38.)

banner szelfizz

Újpest Football Club

1044 Budapest, Megyeri út 13.