Az Újpest FC szerződtette a klub mezét korábban már két időszakban is viselő Giorgi Beridzét.
A georgiai születésű szélső hazájában kezdett el futballozni, és az FC Dila csapatában mutatkozott be a felnőttek között.
Ezt követően játszott Belgiumban és Szlovákiában is, mielőtt 2018-ban – első ízben – a Megyeri útra helyezte át székhelyét. 2019-ben a Gentbe igazolt, ám 2020 októberében visszatért a IV. kerületbe, és 2021-ben Magyar Kupát is nyert az Újpesttel. 2022-ben távozott, és azóta Törökországban futballozott.
Beridze két, lila-fehér időszakában összesen 96 tétmeccsen lépett pályára, ezeken pedig 33 gól és 20 gólpassz fűződik a nevéhez. A még mindig csak 27 éves játékossal egyértelműen bővülnek vezetőedzőnk variációs lehetőségei.
Üdv újra Újpesten, Giorgi!