Hiába az egyenlítés, az MTK elvitte a három pontot

IMG 0030

Az Újpest FC 5-1-es vereséget szenvedett az MTK Budapest ellen az OTP Bank Liga 22. fordulójában. 


Rengeteg hiányzóval vágtunk neki a mérkőzésnek, ennek ellenére domináltuk a játékot, folyamatos nyomás alatt tartottuk az MTK-t. Az első nagy lehetőségünk Beridzéhez köthető, aki egy távoli szabadrúgást bombázott kapura, de Demjén ujjheggyel a felsőlécre tornázta.

A 20. percben Brodicot találta meg egy jó beadás, a horvát csatár az ötösről a földre fejelte a labdát, de Demjén ezt is hárította. A szünet előtt nagyjából egyszer jutott el a tizenhatosunkig a vendég csapat, ekkor azonban a játékvezető egy véleményes büntetőt befújt a kék-fehéreknek. A tizenegyest Molnár értékesítette a 38. percben, így 0-1-gyel fordultunk.

A szünet után nem kellett sokat várnunk az egyenlítésre, az 56. percben egy szép akció során Gergényi ívelte be a labdát Dénesnek, aki szépen fejelt kapura, Demjén újabb bravúrja után a kipattanót Brodic vágta a kapuba.

Sajnos ezt követően kicsúszott a kezünkből az irányítás, a 60. és a 64. percben Jurina és Gruber is betalált, majd a 72. percben Varju növelte tovább a vendég fórt. Néhány perccel később Kaczvinszki öngólja állította be az 1-5-ös végeredményt.

OTP BANK LIGA, 22. FORDULÓ

Újpest FC - MTK Budapest 1-5 (0-1)

banner szelfizz

Újpest Football Club

1044 Budapest, Megyeri út 13.