Játékos-statisztikák: Fiatal kapusunk tovább remekel, Ambrose már 6 gólos

Játékos-statisztikák: Fiatal kapusunk tovább remekel, Ambrose már 6 gólos

Szombaton csapatunk a hajráig vezetett, végül 1–1-es döntetlent játszott Zalaegerszegen az OTP Bank Liga 16. fordulójában. A meccsen több játékosunk is remekül teljesített, amit a statisztikák is alátámasztanak.

Kezdjük gólszerzőnkkel: Peter Ambrose összesen két lövésig jutott a meccsen, de az egyikből gólt szerzett, így már 6 találatnál jár ebben a szezonban, s ezzel holtversenyben ott van a góllövőlista negyedik helyén, mindössze három egységgel lemaradva az éllovastól. Ambrose emellett kiosztott két kulcspasszt, és a védekezésben is kivette a részét két tisztázással.

A támadósort tekintve Csoboth Kevinnek is ment a játék, hiszen gólpassza és két lövése mellett három próbálkozásból két sikeres cselt is bemutatott. Védőink közül Lirim Kastrati rengeteget volt játékban, összesen 91-szer ért labdába, 8 párharcából 7-et megnyert, hosszú indításainak pedig 60 százaléka volt sikeres, ami kifejezetten jónak mondható tíz próbálkozás mellett.

Ezen felül 20 éves kapusunk, Molnár Zsombor teljesítményét emelnénk ki, aki már a Paks ellen is remekelt, öt védése volt, de a ZTE otthonában a forduló egyik legjobb hálóőrének bizonyult. Összesen négyszer védett, ráadásul mindannyiszor egy 16-oson belülről eleresztett próbálkozást követően. 


OTP BANK LIGA, 16. FORDULÓ
ZTE FC – Újpest FC 1-1

 

 

banner szelfizz

Újpest Football Club

1044 Budapest, Megyeri út 13.