Ma lenne 84 esztendős Kuharszki Béla

Nyolcvannégy évvel ezelőtt a mai napon született az Újpest FC korábbi kiválósága, a 2016-ban elhunyt, egyszeres magyar bajnok Kuharszki Béla. 

Kuharszki Béla Cikk WEB

Az 1940-ben, április 29-én született Kuharszki Béla a Gyárépítők ifjúsági csapatában pallérozódott, majd 1958-tól kezdve tíz éven keresztül volt az Újpesti Dózsa játékosa. Klubunk korábbi csatárkiválósága az 1959–1960-as idényben magyar bajnoki címet nyert a lila-fehérekkel, de ezen felül négyszer volt ezüst- és kétszer bronzérmes. Az 1961–1962-es évadban Kupagyőztesek Európa-kupája-elődöntőig menetelt az Újpesttel, míg az 1968–1969-es szezonban tagja volt a Vásárvárosok Kupája-döntőig jutó csapatnak – igaz, ekkor csak az őszi mérkőzéseken volt a keret tagja. 

Pályafutása további részében az Egyetértésnél és Vecsésen is futballozott, majd 1972-ben utóbbitól vonult vissza. A magyar válogatottban összesen hat alkalommal lépett pályára, Újpest-játékosként 1960 és 1962 között. Tagja volt az 1962-es chilei világbajnokságon szereplő keretnek. Az éppen 84 esztendeje született egykori csatár 76. életévében, 2016. március 7-én hunyt el. 

NÉVJEGY – KUHARSZKI BÉLA
Született: 
1940. április 29. 
Állampolgársága: magyar 
Posztja: csatár

Klubjai: Újpesti Dózsa, Egyetértés, Vecsés 
Válogatottság/gól: 6/0 

Újpest eredményei: magyar bajnok (1960), 4x ezüstérmes (1961, 1962, 1967, 1968), 3x bronzérmes (1963, 1965), VVK-ezüstérmes (1969) 

banner szelfizz

Újpest Football Club

1044 Budapest, Megyeri út 13.