Bartosz Grzelak vezetőedzővel beszélgettünk többek között két új igazolásunk első tétmeccséről, illetve a Diósgyőr és a Győr elleni bajnokikkal kapcsolatos gondolatairól.
Elkezdődött a tavaszi félszezon egy miskolci döntetlennel. Hogy él benned ez a meccs néhány nap után?
A meccs első 50-55 percében megmutatta a csapat, hogy előrelépett a télen, elsősorban a támadásban mutatott váratlanságra, helycserékre gondolok. Több nagy lehetőséget alakítottunk ki, mint korábban, ezekkel most meg kell tanulnunk élni és lezárni a meccseket. A piros lap után értelemszerűen egy teljesen más találkozó kezdődött, az egy pont megszerzése volt a prioritás. Az ideálisnál egy kicsit mélyebbre szorultunk, de az egy ponttal nem lehetünk elégedetlenek, ráadásul a harmadik helytől való távolságunk nem változott.
Mi a véleményed Milan Tucic és Damian Rasak első meccséről?
Damian fizikalitást, rengeteg futást és melót hoz a középpályára, ráadásul remekül érti a játékrendszerünket annak ellenére, hogy rövid ideje csatlakozott hozzánk. Milan pedig egy nagyszerű csatár, aki háttal a kapunak is meg tudja tartani a rá fellőtt labdákat, de akkor sem jön zavarba, ha mélyebbre kell visszalépnie. Rengeteg melót tett ráadásul a védekezésbe is, mindkét srác tökéletes versenyző típus, úgyhogy hatalmas erősítést jelentenek.
Szombaton Győrbe utazunk, ahol ismét egy esti, idegenbeli meccsen küzdünk a három pontért. Mit vársz a hazaiaktól?
Nem kezdtek jól, de kifejezetten szépen kijöttek a hullámvölgyből. Nagyon nehéz meccsre számítok, de azt hiszem, hogy ha közel játszunk a legjobbunkhoz, el tudjuk hozni először a három pontot tavasszal. Szeretek idegenben meccselni, főleg ilyenkor télen, hidegben, sötétben, amikor a többség nem nekünk szurkol. Ezeken a meccseken jobbak is a számaink egyelőre, de nem mehetek el szó nélkül amellett, hogy minden alkalommal frenetikus szurkolás segít minket távol a Szuszától is.