Az Újpest FC a Puskás Akadémia ellen lép pályára vasárnap 15:30-kor az OTP Bank Liga 23. fordulójában.
A Puskás Akadémia kiváló bajnokságot tudhat maga mögött eddig, hiszen éllovasként fordulhat rá a pontvadászat utolsó harmadára. A felcsútiak négy ponttal vezetik az OTP Bank Ligát ősi riválisunk előtt, ráadásul megosztva a legkevesebb gólt kapták.
Hornyák Zsolt együttese legutóbb 2-1-es vereséget szenvedett Diósgyőrben, így biztosan extrán motiváltként érkezik vasárnap a Szuszába. Abba a Szuszába, ahol a szezon első meccsén, nyáron összecsaptunk már a kék-sárgákkal, akkor hiába uraltuk a mérkőzést, végül 2-1-es vendég siker született, Lamine Colley duplájával és Matija Ljujic góljával.
Ami a második felvonást illeti, a Pancho Arénában az ellenünk rendre remeklő Colley góljával került előnybe a hazai csapat, de Mucsányi Márk még a szünet előtt egyenlített, kialakítva ezzel a végeredményt is.
Az örökmérleget tekintve nem örülhetünk, 30 első osztályú bajnokin 15 felcsúti és 7 újpesti siker született. Gólokkal joggal számolhatunk, hiszen a 30 találkozón egyszer sem született 0-0-s döntetlen, a 2015 májusi meccsen például kilencgólos összecsapáson nyertünk 5-4-re.
A PAFC két életveszélyes játékossal is büszkélkedik, a magyar válogatott Nagy Zsolt 9 gólnál és 9 gólpassznál jár már idén, míg a már emlegetett Lamine Colley 7 találata mellett 2 asszisztot jegyzett.
OTP BANK LIGA, 23. FORDULÓ
Újpest FC - Puskás Akadémia FC 03.09. - 15:30