Fiola Attila ismét megkapta behívóját a magyar válogatott soron következő mérkőzéseire, azonban előtte még Pakson lép pályára csapatunkkal. Beszélgettünk vele ezekről, valamint a téli sérüléséről is.
Kezdjük időrendben! Télen egy makacs sérüléssel bajlódtál, ami kihatott az első tavaszi meccsekre is. Mesélj erről a néhány hétről!
Így van, sajnos egy szalaggyulladás alakult ki a nagylábujjamnál, ami elsőre nem tűnt súlyosnak, aztán egyre rosszabb lett. A rehabilitáció lassú volt, ráadásul nagyon nehezen kezelhető sérülésről van szó. Időigényes folyamat volt, és voltak napok, amikor annyira fájt, hogy cipőt sem tudtam húzni. Szerencsére a klubnál mindent megtettek a mielőbbi felépülésemért, így is hat hétig tartott, de a lényeg, hogy most már teljes mértékben a csapat rendelkezésére állok.
Egy ilyen sérülésnél érzed, hogy már nem vagy húszéves? Lassabb a rehabilitáció, nehezebb visszanyerni a formát és a kondíciót?
A sérülések esetében nem jellemző, hogy annyival lassabb lenne a gyógyulás, mint fiatalabb korban. A napi terhelést viszont már kicsit nehezebben bírom, és egy-egy meccsnap után több időre van szükségem a regenerálódáshoz. Nem érzem azt másnap, hogy újra végig tudnék játszani egy teljes meccset. Ez egy természetes folyamat, ugyanakkor rengeteg rutint szedtem magamra az évek során, és a legfontosabb, hogy még mindig élvezem, amit csinálok. A profi mentalitás és életmód része, hogy az ember otthon is tesz azért, hogy másnap minél jobb állapotban edzhessen – én is beszereztem olyan gépeket, amelyek segítik a regenerációt.
Térjünk át a tavaszi félszezonra! Nem indult jól, de a Puskás Akadémia ellen sikerült megmutatni, hogy a hullámvölgy csak átmeneti volt. Hogyan értékeled az elmúlt heteket?
Nem voltunk könnyű helyzetben, hiszen rengeteg sérültünk, betegünk és eltiltottunk volt, ráadásul kulcsemberek is hiányoztak, mint Bese Barnabás, André Duarte vagy João Nunes. Ezek nem könnyítették meg a dolgunkat, de nem kereshetünk kifogásokat – minden csapat életében vannak nehéz időszakok. A kérdés mindig az, hogyan reagálunk ezekre. A Puskás elleni meccs ebből a szempontból jó első lépés volt a helyes irányba. Nem játszottunk tökéletesen, de a bajnokság éllovasa ellen tudtunk dominálni, sőt talán közelebb is álltunk a győzelemhez. Minden játékoson láttam, hogy az elmúlt hetek után meg akarja mutatni, melyik az igazi arcunk. A kreativitás és a gólok pedig jönni fognak, ebben biztos vagyok.
A Puskás elleni meccsen szokatlan szerepkörben játszottál: védekező középpályásként kaptál lehetőséget Bartosz Grzelaktól. Milyen érzés volt ebben a pozícióban futballozni?
Úgy állok hozzá, hogy bárhol is számol velem az edző, igyekszem a maximumot nyújtani. A védekező középpályás poszt nem ismeretlen számomra, korábban már játszottam itt, bár nem huzamosabb ideig, inkább csak egy-egy meccs erejéig. Ez azonban elég volt ahhoz, hogy tudjam, miben különbözik ez a szerep a védőtől. Az alkalmazkodóképesség az egyik legnagyobb erősségem, így nem ér meglepetésként egy ilyen helyzet.
Pénteken Pakson lépünk pályára a 24. fordulóban, ami neked különleges helyszín. Milyen mérkőzésre számítasz?
Nagyon nehéz meccsre, de ez nem meglepő. A Paks dobogós csapat, amely évek óta a legjobbak között van az NB I-ben. Kellemetlen stílus jellemzi őket, sok felívelt labdával és beadással operálnak, ami nagyon illik a 3–5–2-es rendszerükhöz és a két erőcsatárukhoz. De ahogy korábban mondtam, a Puskás elleni mérkőzés egy lépés volt a jó irányba – ezt kell folytatnunk, szenvedéllyel, lelkesedéssel és bátor támadófocival.
Végül essen szó a válogatottról is! Ismét számítanak rád a Törökország elleni bent maradásért vívott playoff-párharcban a Nemzetek Ligájában. Milyen szerepet tölt be a nemzeti csapat a karrieredben?
A válogatott az egyik legnagyobb büszkeség számomra, nemcsak a pályafutásom, hanem az egész életem szempontjából. Jó hatással is van rám, mert szezon közben is ad egyfajta változatosságot, új impulzusokat kapok, más játékosokkal dolgozom együtt. Már 13 éve tagja vagyok a válogatottnak, ami önmagában nagy dolog, és igyekszem minden percét kiélvezni. Amikor először kaptam behívót Egervári Sándortól, nagyon más volt a helyzet – ma már topligás játékosok tömege jön haza, egy átlagos felkészülési meccsre is megtelik a Puskás Aréna. A nehéz kezdeteknél is ott voltam, amikor egy Észtország elleni találkozón hatezer ember ült a lelátókon. Éppen emiatt tudom igazán értékelni a jelenlegi helyzetet.
Czipó Ádám
