A 13-szoros horvát bajnok Arijan Ademi a középpálya tengelyébe érkezik.
Tapasztalt, komoly teherbírású középső középpályással erősítettünk, mivel az Újpest FC legfrissebb igazolása a Dinamo Zagrebbel 13-szoros(!) bajnok, Arijan Ademi. A 34 esztendős észak-macedón játékos a horvát rekordbajnokkal hét Kupát és négy Szuperkupát is a magasba emelhetett, és évről évre vagy a Bajnokok Ligájában, vagy az Európa-ligában bizonyíthatott. Európa két legnívósabb sorozatában összesen 110 alkalommal lépett pályára (a selejtezőket is beleértve), ezeken két gólt és hat gólpasszt szerzett.
Az említett sorozatokban olyan csapatok ellen bizonyított – a teljesség igénye nélkül –, mint a Real Madrid, a Bayern München, az Arsenal, a Manchester City vagy éppen az AC Milan. Ademi a HNK Sibenik csapatánál vált profivá, ám szinte rögtön a Dinamo Zagrebhez igazolt, melynél 15 év alatt 430 tétmérkőzésen lépett pályára, ezeken 47-szer talált be és 32-szer készített elő.
„Egy olyan játékost kerestünk, aki tudja, mi kell ahhoz, hogy trófeákat nyerjél. Arijan eredményei önmagukért beszélnek, és a Dinamo Zagrebnél sem lesz valaki véletlenül ilyen hosszú ideig csapatkapitány. Örülünk, hogy a számos másik ajánlat ellenére minket választott” – mondta el Ratatics Péter, az Újpest FC elnöke.
A rutinos, 185 cm magas középpályást küzdőszelleméről és a játék iránti szenvedélyéről ismerik a legtöbbet, így vezetőedzőnk, Damir Krznar is, akivel dolgoztak már együtt a Dinamo Zagrebnél. Ez a kapcsolat a pályán és az öltőzben is megerősítheti csapatunkat, de azt is érdemes megemlíteni, hogy Ademi Fran Brodicot is jól ismerheti, szintén a zágrábi időszakából.
„Arijant nagyon jól ismerem a Dinamóból, egy igazi vezér, aki a pályán bármire képes a győzelemért. Rendkívül alázatos, tökéletesen ismeri, mit szeretnék látni játékban, és óriási segítségemre lesz abban, hogy egy látványos, megalkuvást nem tűrő Újpestet láthasson mindenki az idei szezonban” – mutatta be régi-új játékosát Damir Krznar.
Klubunk új szerzeménye kezdetben a horvát utánpótlás és felnőtt válogatottakban is bemutatkozott, ám 2014-től az észak-macedón nemzeti csapatot erősíti, mellyel megjárta a 2021-es Európa-bajnokságot is. „Lehet ezt a játékot szenvedély nélkül is játszani, csak nincsen értelme. Nem akarok ígérgetni, nagy szavakat használni, sokkal inkább a pályán szeretném megmutatni, hogy bőven van még a tankban ahhoz, hogy motorja legyek az Újpestnek” – fejtette ki legújabb igazolásunk, Arijan Ademi.