Újabb magyar fiatalt igazoltunk

Újabb magyar fiatalt igazoltunk

2024. szeptember 03. 20:49

A 2004-es születésű Helmich Pál Kecskemétről érkezett a Megyeri útra.

W E B H K

A német állampolgársággal is rendelkező 19 éves játékos utánpótlás éveit a Reinickendorfer Füchse-ben és az FC Viktoria Berlinben töltötte. Utóbbiból tavaly augusztusban szerződött Magyarországra az ESMTK-hoz. Innen mindössze fél év után a Kecskemét igazolta le, ahol a tavaszi félévben már stabil szerep jutott neki, hiszen 12 mérkőzéséből nyolcszor a kezdőben kapott helyet, ezeken pedig két gól és két gólpassz fűződik a nevéhez. Az aktuális kiírásban négy meccsen játszott a KTE színeiben.

A 178 centiméter magas belső középpályás a tavasszal az U20-as válogatottban kétszer is pályára lépett, mindkét alkalommal Izland ellen.

Mozgékony, labdaügyes játékosról van szó, akinek kiemelkedő tulajdonsága a nyomástűrés, így leginkább a labdakihozatalok során jelent majd erősítést.

Sütiket használunk az oldalunk megfelelő működésének biztosításához és az oldalunk látogatottságának elemzéséhez. További részleteket a sütitájékoztató tartalmaz.
Összes süti elfogadása
Alapvető sütik elfogadása