A 20 esztendős Babós Levente személyében újabb magyar ígérettel bővül keretünk.
A 2004-es születésű hátvéd a Szeol SC-től került Felcsútra, ahol az U14-es korosztályból indulva lépett egyre feljebb a ranglétrán. A 2021/2022-es idényben mutatkozott be a felnőttek között a harmadosztályban, majd a következő szezont már teljes egészében az NBIII-ban játszotta. A Puskás Akadémiától kölcsönben az elmúlt szezont a másodosztályú Csákvárnál töltötte, ahol alapembere volt a középmezőnyben záró együttesnek. Az utánpótlás-válogatottaknak is tagja U18-tól kezdve; idén az U20-as együttesben barátságos mérkőzésen kapott szerepet az Izland elleni 4–0-ás siker alkalmával. Szerződésének lejártával szabadon igazolhatóként érkezik a Megyeri útra.
„Levente személyében egy agilis, fiatal belső védő érkezik a klubhoz, aki az NBII-ben stabil játékot mutatott, megfelelő mentorok mellett pedig az NBI-ben fejlődhet tovább. Komoly értéknek tartjuk, aki el tud jutni arra a szintre, hogy meghatározó játékosa legyen a magyar futballnak” – fogalmazott Benczédi Balázs ügyvezető az új szerzeménnyel kapcsolatban.
A jobblábas Babós a védelem tengelyében, azon belül is a jobb oldalon mozog otthonosan, ahonnan hosszú indításaival a támadásépítésből is előszeretettel veszi ki a részét. Védő létére meglehetősen gólerős játékosról van szó: 28 meccsen három gólt szerzett Csákváron a bajnokságban.
„Hatalmas mérföldkő ez a pályafutásomban. Mindent meg fogok tenni az Újpestért, hozzáteszem a magam részét ahhoz, hogy a klub ismét visszakerüljön a méltó helyére. A futball számomra elsősorban a szurkolókról szól, ebből a szempontból pedig itt egészen különleges közegben játszhatunk majd hétről hétre. Az én szempontból ez egy nagy előrelépés, de készen állok a rám váró feladatokra” – mondta Babós Levente a szerződés aláírását követően.