Baranyai Nimród kölcsönben folytatja

Jobbhátvédünk a 2024/25-ös idény tavaszi felében a Kazincbarcika együttesében szerepel majd.

WEB HK

A 21 esztendős játékos 2024 nyarán érkezett hozzánk a DVSC-től, és az őszi szezonban összesen négy mérkőzésen kapott lehetőséget.

Így klubunk – a több játéklehetőséget, illetve a futballista fejlődését szem előtt tartva – úgy döntött, hogy kölcsönadja Baranyai játékjogát az NB II-ben jelenleg második helyen álló Kazincbarcikának.

„Újpesten a társak nagyon hamar befogadtak, én is megszerettem ezt a közösséget, és úgy érzem, ide tartozom. Nem szeretnék búcsúzkodni, mert egyértelműen az a célom, hogy felépítsem magam, megerősödjek, és úgy térjek vissza a IV. kerületbe, hogy kiharcoljam a helyemet a kezdőben!” – osztotta meg velünk gondolatait a fiatal labdarúgó.

 

Mándi Naruki Milán profi szerződést kötött

Újabb tehetséges játékossal írtunk alá megállapodást.

Cikk 2 Naruki

Mándi a Cerezo Osakában nevelkedett, és 2024. nyarán igazolt a IV. kerületbe. Azóta pályára lépett NB III-as csapatunkban (négyszer kezdőként, négyszer csereként), valamint háromszor bizonyíthatott U19-es együttesünkben is.

„Hatalmas büszkeség és megtiszteltetés, hogy az Újpest profi szerződést kínált nekem, és mindent el fogok követni azért, hogy megháláljam a belém vetett bizalmat” – mondta a 18 esztendős, jobbhátvédként és középső védőként is bevethető játékos a szerződés aláírása után.

Cikk 1 Naruki

 

„Játékosként és emberként egyaránt jó véleménnyel vagyok az új igazolásainkról"

Vezetőedzőnk, Bartosz Grzelak beszélt új igazolásainkról, a felkészülésről és a soron következő, DVTK elleni bajnokiról. 

VJ 5618

Milyen első benyomást tettek az új igazolások?

Játékosként és emberként egyaránt jó véleménnyel vagyok róluk az eddigiek alapján. Mindig időbe telik, hogy az újak megértsék a mi játékunkat, elsajátítsák a taktikát, és hogy mindenkit jól megismerjenek. Azonban derülátó vagyok, két intelligens játékosról beszélünk, szerintem gyors lesz a beilleszkedésük.

Mennyire vagy elégedett a felkészüléssel?

Olyan szempontból elégedett vagyok, hogy sikerült mindent megvalósítanunk, amit terveztünk. Dolgoztunk a gyengeségeink kijavításán, az erősségeinket pedig igyekeztünk megtartani. Az egyetlen aggodalomra adó ok az volt, hogy sok sérültünk van, de remélhetőleg csak idő kérdése és vissza tudnak térni a pályára. Összességében azt gondolom sikeres januárt zártunk.

A harmadik helyen álló Diósgyőrnél lesz az év első találkozója. Az első mérkőzésen kifejezetten szervezetten védekezett a DVTK. Most mit várhatunk ettől a mérkőzéstől?

Nyilvánvaló, hogy egy ilyen helyezéssel csak jó csapatról besélhetünk, azt várom tőlük, amit eddig is nyújtottak a bajnokságban. Fegyelmezettek és erősek az ellentámadásokban, melyet főleg gyors játékosaiknak köszönhetnek. Fontos, hogy a saját elveinket követve, szervezetten lépjünk pályára, tisztelnünk kell az ellenfelünket, de nem kell tartani tőle. Bízom a jó tavaszi szezonkezdetben.

Kezdődik a tavaszi szezon: ez vár ránk a következő hetekben! 

Az Újpest FC a téli felkészülési időszakot követően február elsején, szombaton kezdi meg a tavaszi szezont. Első ellenfelünk a Diósgyőri VTK lesz idegenben az OTP Bank Ligában, de utána vár még ránk 15 bajnoki, és remélhetőleg több Magyar Kupa-mérkőzés is.

WEB MMK menetre

A lila-fehérek 17 fordulót követően 27 pontot gyűjtöttek a magyar bajnokságban, ez pedig jelen esetben a hatodik helyre volt elég, de közel van a csapat a szűken vett élmezőnyhöz. Együttesünk a tizenhét lejátszott meccséből összesen hetet nyert meg, s hatszor játszott döntetlent. Kiemelendő a kapott gólok száma, ami mindössze 14, ez pedig a teljes élvonal legjobb mutatója, megelőzve többek között ősi riválisunkat is.  

Az őszi szezont követően az Újpest január elején kezdte meg a felkészülését, a Budafokkal döntetlent játszott (0–0) a Tábor utcában, majd jöhetett a spanyolországi edzőtábor Murciában, egy győzelemmel a horvát Hajduk Split (2–1), valamint egy gól nélküli döntetlennel a lengyel Slask Wroclaw ellen, de hazatérve még a szerb FK Tekstilaccal is játszottunk, s 2-0-ra nyertünk. Az eddigi téli átigazolási időszakban két játékos érkezett a csapathoz, a 28 éves szlovén csatár, Milan Tucic, valamint az ugyanennyi idős lengyel középpályás, Damian Rasak.

A tavaszi szezont tehát a harmadik helyezett DVTK ellen kezdi meg csapatunk Miskolcon, de a következő négy meccs sem ígérkezik könnyűnek a bajnokságban: a Győr idegenben, a ZTE otthon, a Nyíregyháza idegenben, az MTK Budapest pedig ismételten otthon vár a mieinkre. Mindeközben a MOL Magyar Kupa is folytatódik, ellenfelünk a nyolcaddöntőben a Dorog lesz február 26-án.  

Ha még előrébb tekintünk, érdemes kiemelni a legnehezebb időszakot, március 8-tól április elejéig, amikor egymás után játszunk a Puskás Akadémiával, a Pakssal, a Fehérvárral és a címvédő zöld-fehérekkel is.  


AZ ÚJPEST FC KÖVETKEZŐ ÖT TÉTMECCSE

február 1.: Diósgyőri VTK–Újpest
február 8.: Győr–Újpest 
február 16.: Újpest–Zalaegerszeg
február 22.: Nyíregyháza–Újpest 
február 26.: Dorog–Újpest

AZ ÚJPEST FC EREDMÉNYEI A FELKÉSZÜLÉSI IDŐSZAKBAN

január 10.: Újpest–Budafoki MTE (NB II) 0–0
január 14.: Újpest–Hajduk Split (horvát) 2–1 (Karamoko 2)
január 18.: Újpest–Slask Wroclaw (lengyel) 0–0
január 25.: Újpest–FK Tekstilac (szerb) 2–0 (Dénes A., Tucic)

 

Hivatalos közlemény

Hivatalos közlemény Helmich Pál sérüléséről.

WEB HK

Fiatal középpályásunk a januári edzések során lábközépcsonttörést szenvedett, így bizonytalan ideig nem számíthatunk rá.

A visszatérés pontos dátumát és a rehabilitációs időt az orvosok hamarosan meghatározzák.

„Bízom benne, hogy nem olyan súlyos, mint elsőre tűnt, rövidesen kiderül. Bármi is lesz, mindent el fogok követni azért, hogy a felépülést követően a lehető leghamarabb megküzdjek a helyemért a csapatban!”

banner szelfizz

Újpest Football Club

1044 Budapest, Megyeri út 13.