Köbenhavn-nevelésű középpályással erősítettünk

Az Újpest FC szerződtette az elefántcsontparti Aboubakar Keitát.

Keita hazájában, Abidjan városában született. 2015-ben került Európába, ahol a 15-szörös dán bajnok FC Köbenhavn utánpótlásában pallérozódott. Egy évvel később fel is került a felnőttekhez, majd a koppenhágaiak több csapatnak is kölcsönadták. Így megjárta többek között a belga és a svéd élvonalat is, és játszott egyebek mellett a Charleroi, az OH Leuven és a Halmstad együttesében, legutóbbi klubja pedig az AIK Stockholm volt.

A 26 éves védekező középpályás kétszeres dán aranyérmesnek és kétszeres dán kupagyőztesnek vallhatja magát, és öt alkalommal szerepelt Elefántcsontpart U23-as válogatottjában is.

Keita a 19-es mezszámot választotta csapatunkban.

 Aboubakar Keita Stat

 

Mészöly Géza győzelemmel tért vissza!

Az Újpest FC 2-1-es sikert aratott a DVTK otthonában az OTP Bank Liga 20. fordulójában.

Veszélyesen kezdett a Diósgyőr, rögtön az első 10 percben háromszor is komoly helyzetet teremtett a kapunk előtt. Előbb egy éles beadás ment el mindenki előtt keresztben, majd Gera, utána Acolatse lövését kellett Banainak bravúrral védenie.

A 13. percben viszont egy egyérintős játék végén Simon került lövőhelyzetbe, de csak az oldalhálót találta el. A 17. percben viszont már a háló belső felében kötött ki a labda, Tamás beadását középre paskolta a kapusa, Radosevic pedig szemfülesen az üres kapuba bólintott, így előnybe kerültünk.

A 27. percben sajnos Tamás Krisztiánt sérülés miatt le kellett cserélni, helyre a hosszú hónapokat kihagyó Matija Ljujic állt be.

A 35. percben egyenlíthetett volna a hazai csapat, megint Acolatse maradt üresen középen, de szerencsére 3 méterről a kapu mellé perdített. A gólunk után többször is lendületes támadásokkal jutottunk az ellenfél kapujáig, a következő nagyobb lehetőségünk mégis pontrúgásból érkezett: Mörschel egy távoli szabadrúgást suhintott kapura, de Odintsov a léc fölé tornázta a labdát, így 0-1-gyel fordultunk.

A szünetben hármat is cseréltek a piros mezesek, beállt a csapat második legeredményesebb játékosa, Edomwonyi, akinek 5 perc kellett, hogy egyenlítsen. Egy kis szögletet követően Holdampf ívelt középre, a nigériai csatár pedig néhány méterről a kapuba bólintott.

Ezt követően átvette a kezdeményezést a DVTK, mi kontrákkal próbáltunk veszélyt teremteni, mely a félidő közepén sikerült is, Csoboth Kevin sprintelt keresztül a pályán, centerezését végül Ljujic belsőzte mellé. A 73. percben Ljujic szögletet végezhetett el, tökéletesen kanyarintott középre a tisztán érkező Mörschelnek, aki a kapuba fejelte a labdát, így megint nálunk volt az előny.

A 83. percben Banai két hatalmas bravúrt is bemutatott, Kampetsis mindkétszer közelről bombázott, de kapusunk állta a sarat. A hajrában okosan öltük az időt, és próbáltuk tartani a labdát az ellenfél térfelén, mely remekül sikerült, így az óra lepörgött, és 1-2-vel 9 forduló után először behúztuk a 3 pontot!

Mészöly Géza: Nincs elveszett labda, az első perctől az utolsóig küzdenünk kell!

Régi-új vezetőedzőnk, Mészöly Géza mesélt nekünk arról, milyen érzésekkel tért vissza Újpestre, elárulta, miként élte meg a szurkolók fogadtatását, és megosztotta velünk azt is, hogy mit várhatunk a csapattól az előttünk álló időszakban.

Mészöly Géza tizenkét és fél év után tér vissza Újpestre

Az 56 éves szakember harmadik időszakát kezdi meg a IV. kerületben.

Mészöly Géza először 2004 februárjában vette át csapatunk irányítását, a szezon végén pedig kis híján bajnoki címet ünnepelhettünk vele, végül egy ponton múlt az aranyérem. A következő idényében negyedik helyen végeztünk, majd 2006-ban ismét a dobogó második fokára álltunk fel.

A játékosként Magyar Kupa-győztes szakember néhány év kihagyást követően, a 2009/2010-es szezon végén ült le újfent együttesünk kispadjára, majd 2011 nyarán távozott egy 6. hellyel zárva második újpesti periódusát.

Mészöly Géza legutóbb 2022-ben a Szombathelyi Haladás szakmai vezetője volt, ahol két mérkőzés erejéig megbízott vezetőedzőként is számítottak rá.

Régi-új vezetőedzőnk csütörtökön írta alá szerződését a Megyeri úton, így vasárnap már vele lépünk pályára a DVTK otthonában. 

WEBpeti

A tréner első szavai a kontraktus aláírása után:

Milyen érzésekkel tértél vissza Újpestre?

Ez egy fantasztikus, bizsergető, nagyon jól eső érzés, hogy ennyi év után lehetőséget kaptam, és hittem is benne, hogy ez megtörténik. Bízom benne, hogy ezt az euforikus állapotot, amiben most én vagyok, át tudom majd adni a játékosoknak, hogy érezzék, mit is jelent az Újpestben futballozni. Mindent el fogunk követni annak érdekében, hogy ez egy sikeres csapat legyen a hátralévő 14 fordulóban.

Milyen célokat tűztél ki a tavaszi szezonra?

Stabilizálni szeretném a csapatot, azt akarjuk, hogy a játékosok felszabadultak legyenek. Volt már ilyenben részem, 2004-ben is hasonló helyzetben vettük át a társaságot, akkor is görcsöltek a srácok. Most valamivel kevesebb időnk van, de van 14 meccsünk, hogy bizonyítsuk, ez a keret többre hivatott, megvan benne a minőség, és képes arra, hogy győzelmeket szerezzen, és örömet okozzon a szurkolóknak. Minden erőmmel azon leszek, hogy minél több győzelmet szerezzünk, mert ez itt Újpest, itt csak a győzelem elfogadható. Mindig az adott találkozóra koncentrálunk majd, hogy apró lépésekkel haladhassunk a nagy célok felé – ne felejtsük, a nagy dolgok is kicsiben kezdődnek.

Ha már szurkolók: üzensz nekik valamit?

A drukkerek arra számíthatnak, hogy a játékosoknak át fogom adni, hogy az első perctől az utolsóig küzdjenek az adott meccseken, és a csapat sikeres legyen. Ehhez persze feltétlenül számítok az ő segítségükre is, nem véletlenül a Tábor a 12. játékosunk, nélkülük ez a klub nem ugyanaz. Tudom, mit jelent nekik az Újpest, azt meg ők tudják, nekem mit jelent. Bízom benne, hogy együtt ismét a régi sikerekért küzdhetünk majd!

 

Georgiai középhátvéddel erősítettünk

Daviti Kobouri négyszeres bajnokként érkezik Újpestre.

Daviti Kobouri Georgia legsikeresebb és legrégebbi labdarúgócsapatában, a Dinamo Tbilisiben nevelkedett, ahol összesen 193 tétmérkőzésen lépett pályára, 10-szer az Európa Liga-selejtezőben is. 

A 26 éves játékos négyszer bajnoki címet és kétszer georgiai Szuperkupa-győzelmet ünnepelhetett, de kölcsönben megfordult a cseh MFK Karvinánál is. A georgiai utánpótlás-válogatottaknak rendszeresen tagja volt. 

Kobouri 188 cm magas, ballábas középhátvéd, de pályafutása során többször előfordult, hogy balhátvédet játszott. A 2023-as esztendőben 67 százalékban megnyerte a védekező párharcait, és meccsenként 3,6 labdát szerzett.

banner szelfizz

Újpest Football Club

1044 Budapest, Megyeri út 13.