Mészöly Géza: Szeretnénk visszaadni valamit a szurkolóknak abból, amit pénteken kaptunk tőlük

Vezetőedzőnk elmondta, hogyan sikerült túllépni a ZTE elleni vereségen, és megosztotta velünk azt is, mit vár a Kisvárda elleni meccstől.

meszoly web

A pénteki mérkőzés után biztosan nem volt könnyű felrázni a csapatot. Mit gondolsz, sikerült?

A ZTE elleni találkozó utáni este nem volt egyszerű. Nekem sem volt könnyű, és a fiúk sem aludtak túl sokat éjjel. Aztán viszont össze kellett szednünk magunkat, és ezen a héten ismét bele kellett vetnünk magunkat a munkába, hogy felkészüljünk a Kisvárda elleni találkozóra. A hétfői nap még azzal telt, hogy kiértékeljük a srácok teljesítményét. Ekkor már elhangzott néhány olyan kritika is, amely a szombati mérkőzés fényében lehet építő jellegű.

Ha már kitértél a Kisvárdára: szerinted mi lehet a kulcsa annak, hogy nyerjünk ott?

Kellett az, hogy ennyi időnk legyen rendezni a sorokat. Persze, a sérülések nem könnyítik meg a dolgunkat, ahogyan az sem, hogy Keita eltiltás miatt nem állhat majd rendelkezésünkre. De azt gondolom, hogy a klub háza táján mindenki tisztában van azzal, mekkora jelentőséggel bír ez a szombati megmérettetés, és azzal is, mit kell tennünk azért, hogy a lefújáskor mi örülhessünk.

Ebben minden bizonnyal segítségünkre lehetnek majd szurkolóink is.

Természetesen. Tudjuk, hogy ez az Újpest, tudjuk, hogy szükségünk van egy olyan eredményre, amivel stabilizálhatjuk a helyzetünket. A drukkerek a Zalaegerszeg ellen is fantasztikusak voltak, és az első perctől az utolsóig támogattak minket. Szeretnénk nekik valamit visszaadni abból, amit pénteken kaptunk tőlük. Hiszem, hogy ennek fontosságát a játékosok is átérzik, és a Kisvárda elleni meccsen is feltüzelve, ezt szem előtt tartva kell pályára lépnünk.

 

Matija Ljujic: A pályán muszáj rosszfiúnak lenned, hiszen a csapatodért játszol

A sérülése utána magára találó Matija Ljujic többek között elárulta, hogy mit jelent a gólöröme, beszélt Ognjen Radosevicről, de pályafutása három kedvenc mérkőzését is felidézte.

685A9129

Kijelenthetjük, hogy teljesen kilábaltunk a negatív szériánkból, melyet te a pályán kívül éltél meg, mostanra viszont ismét húzóember lettél. Visszanyerted régi önmagad?

Nehéz időszak volt, hogy nem tudtam segíteni. Néha az ember hiába adja ki magából a maximumot, az eredmények nem akarnak jönni. Ilyenkor ezzel kelünk-fekszünk, van, hogy hónapokig nem sikerül kijönni belőle. Szerencsére túl vagyunk rajta. A diósgyőri meccsen hirtelen kellett beállnom Tamás Krisztián sérülése miatt, és majdnem 70 percet pályán voltam. A sérülésem utáni időszakból az a kedvenc meccsem, nagyon örültem, hogy ismét játszhatok, viszont fizikálisan teljesen kimerültem. Eleinte szó volt róla, hogy a második csapatnál kezdek játszani, majd 10-15 percekkel visszaszokok az NB I ritmusába, de úgy hozta a sors, hogy egyből be kell ugranom. Az első mérkőzéseken és a közöttük lévő edzéseken nem nyújtottam igazán jó teljesítményt. Nem azért, mert nem akartam, egyszerűen a testem nem engedte, kimerült voltam. Azonban tudtam, hogyha tovább dolgozom, és próbálok közben pihenni is, akkor vissza fog jönni a jó formám.

Szerencsére így történt, a Paks elleni dupláddal például a Puskás Akadémia elleni brillírozásodat idézted. Valamelyik benne van karriered három kedvenc meccsében?

A Puskás elleni igen, ugyanis profiként azon a meccsen lőttem az egyetlen mesterhármasomat. Duplázni többször is sikerült korábban, vagy több gólpasszt adni, de három találatot egyedül akkor szereztem. A második, amikor 16-17 évesen egy kupameccsen debütáltam a Partizanban, és 10 másodperc elteltével gólt lőttem. A harmadik, de egyben első számú kedvencem pedig, amikor a gyerekeim először jöttek ki élőben megnézni. Akkor épp Izraelben játszottam, maga a meccs nem bírt különösebb jelentőséggel, de nekem érzelmekkel teli volt, sokat számított, hogy ott vannak. Azt hiszem, ráadásul nyertünk is 1-0-ra, és gólpasszt adtam.

puskas ujpest23 24 299

 A családodnak szól általában a gólörömöd is, amikor a kamerához szaladsz?

Igen, az idősebb kislányomnak főleg. Petrának hívják, és neki mutatom a szerb P-betűt. Miután megsérültem, kihoztam magammal a DVTK elleni hazai bajnokira, mondván, hátha érdekli kicsit. Azóta teljesen magába szippantotta a labdarúgás. Biztosan azért is, mert azon a meccsen fantasztikus hangulat volt, a szurkolóink görögtüzeket is hoztak, és az a látvány nagyon tetszett neki. Utána az idegenbeli Derbire is jött velem, ott ültünk nem messze az újpesti szektortól, ahol természetesen megint előkerültek a tüzek, meg a hanggránátok. Nemhogy nem félt tőlük, de azóta is kérdezi, hogy mikor lesz megint. Ezen felül maga a sportág is kifejezetten érdekli, állandóan kérdezget, hogy miért más színű a kapus vagy a bíró, mit csinál a partjelző, miért mondogatom állandóan, hogy les. Próbálom neki elmagyarázni, de most még nehéz megértetni vele. Ami hihetetlen, hogy nemcsak az Újpest érdekli, leül velem otthon is meccset nézni. Sőt, már a kisebbik lányom is elkezdte nyomatni, hogy „Újpest”, de egyelőre nem sokat ért az egészből. 

Akkor az egész családod szokta nézni a meccseinket a tévében?

Persze, a feleségem is, de neki azért bőven van dolga közben. Vigyáznia kell mindhármukra, vagy pakolászni, stb., de ha mondjuk tizenegyest lövök, akkor szokott videót csinálni a lányomról. A feleségem izgul, de a lányom mondja neki, hogy „Nyugi, belövi, ne aggódj!”. Amikor tudnak, akkor ki is jönnek a hazai találkozókra, most is ott lesznek pénteken, nem baj, hogy este 8-kor lesz. Tényleg nagyon benne van, azt is tudja, hogy ki melyik mezszámban játszik.

20240331 685A2948

Jó, hogy említetted a büntetőket, mivel idén háromszor álltál oda elvégezni őket, és mindegyiket értékesítetted. Előre tudod, hova akarod lőni, vagy ott döntöd el hirtelen?

Nem szoktam előre gondolkodni rajta, ösztönösen választok oldalt. Fél szemmel azért próbálom nézni a kapust is, hogy melyik irányba dől, és azzal ellentétesen elhelyezni a labdát. A lényeg, hogy összpontosítson és magabiztos legyen az ember, hiszen a büntető az nem tréfa, eldönthetsz vele egy mérkőzést, akár pozitív, akár negatív irányba.

Eldönthetitek, hogy ki végzi el, vagy Mészöly Géza jelöli ki a rúgót?

Néha leszűkíti azért, hogy kik rúgják, általában Mörschel, Tajti vagy én vagyok megnevezve, de utána ránk bízza inkább. A Paks ellen a VAR-ozás alatt például megkérdeztem Csoboth Kevint, hogy nem akarja-e ő rúgni, hiszen a Mezőkövesd és a Paks ellen is ő harcolta ki. Mondta, hogy ez most egy nagyon fontos tizenegyes, és mivel múltkor is magabiztos voltam, és azon a meccsen is betaláltam már, végezzem én nyugodtan. Utána természetesen megköszöntem neki, hogy bízott bennem. A Mezőkövesd elleni büntető előtt pedig Mörschellel beszéltünk, először hozzám került a labda, de ő is mondta, hogyha kell, akkor elvégzi. Végül megegyeztünk, hogy én most jobban érzem, ezért az enyém lesz, és szerencsére jó döntés volt. Általában az rúgja, aki akkor jobb állapotban van, vagy jobban érzi, hogy sikerülni fog.

A gyermekeidről már beszéltünk, de csapaton belül is van egy srác, akit mentorálsz, Ognjen Radosevic személyében.

A negyedik gyerekem... Viccet félretéve, jó barátok vagyunk, de mivel idősebb és tapasztaltabb vagyok, próbálok segíteni neki. Beszélünk meccsek előtt, meccsek után, átbeszéljük, hogy hogyan tudnánk még többet segíteni a csapatnak. Egy hihetetlen játékos és személyiség is egyben, kiváló karakter, aki különbözik a mai fiatal labdarúgóktól. Manapság a srácok - tisztelet a kivételnek - azt hiszik, hogy elég csak a csodára várni, és leszel valaki. Eközben, hacsak nem vagy isteni tehetséggel megáldott Neymar vagy Mbappé, akkor az a dolgod, hogy becsukod a szád, és csöndben, keményen dolgozol. Ogi pontosan ezt teszi. Ő az a játékos, aki 30 percig lehet, hogy rosszul játszik, viszont az azt követő egy órában képes a meccs emberévé válni. Ha hibázik, azonnal próbálja kijavítani, és nem törik meg. Ugyanaz az ember, akit nagyjából két éve megismertem. Közben voltam kölcsönben, de visszajöttem, azóta rendszeresen játszik, de nem változott. Alázatosan dolgozik, edzés után ott marad elpakolni, összeszedi a cuccokat, behozza őket. Nagyon örülök, hogy élt az adandó lehetőséggel, és hiszem, hogy hosszú távon meghatározó játékosa lehet az Újpestnek.

20240211 685A6402

Te már meghatározó játékosa vagy a csapatunknak, de ezelőtt bejártad a világot, számos együttesben futballoztál. 30 éves vagy, van három gyermeked, feleséged. Elégedett vagy az életeddel, vagy van, amin változtatnál?

Semmit nem csinálnék másként. Vannak barátaim, akik komoly emberek a labdarúgásban, és néha mondják, hogy többet is kihozhatnék a karrieremből, de emlékeztetnem kell őket, hogy nem ez a legfontosabb az életben. Szerencsés vagyok, kaptam Istentől három gyermeket, egy remek feleséget, jó szülőket. Manapság a legtöbben az anyagias dolgokat tartják szem előtt, pénzt, hírnevet, dicsőséget akarnak. Az persze nem baj, ha vannak ambícióid, például nekem egy bajnoki cím az Újpesttel, de közben hálás vagyok, hogy ezt az életet élhetem. Próbálom élvezni az apróbb örömöket is, sétálni a gyerekeimmel, végigjátszani egy meccset, győzelmet aratni. Ezek a dolgok teszik boldoggá az életet. Nyilván, ha felmész a pályára máshogy kell viselkedned, muszáj rosszfiúnak lenned, hiszen egy klubot képviselsz, a csapatért és a szurkolókért mindent meg kell tenned. A magánéletben viszont átváltozom, és értékelem, amit kaptam. Igyekszem mindig az élet napos oldalával foglalkozni. Itt volt például a sérülésem. Természetesen nagyon letaglózott, magam alatt voltam, sírtam is, de aztán beszéltem a feleségemmel és a szüleimmel. Ők azt mondták, lehet, hogy ezzel sérüléssel Isten megvédett valami nagyobb bajtól. Szóval valahogy így tudnám összefoglalni az életem, minden este hálát adok azért, amim van.

Zárásként pár szót a pénteki bajnokiról. Mit vársz a Zalaegerszeg elleni meccstől?

Rövid hetünk van, úgyhogy a hétfő regenerálódással telt, kedden pedig egy játékosabb edzésünk volt, némi taktikával és videózással. Szerdán egy elég kemény és hosszú tréninget tartott a stáb, a csütörtöki, meccs előtti nap pedig a felfrissülésről fog szólni. Készek leszünk a pénteki bajnokira, mely nagyon nehéznek tűnik, hiszen a ZTE is jó formában van, legutóbb például ötöt rúgott a DVTK-nak. Jó úton indultunk el, négy meccsen 10 pontot szereztünk, és egy újabb sikerrel még közelebb kerülnénk egy szép szezonzáráshoz. Sok szurkolóra számítok, így értük is muszáj három pontot szereznünk.

 

BAJUSZ ZOLTÁN

Újabb fiatal tehetségünk kapott profi szerződést

Testvére után Mucsányi Miron is aláírt a profiknál.

WEB Mucsányi

Mucsányi Miron az MTK utánpótlásában kezdett focizni, majd 2022-ben csatlakozott klubunkhoz. Első évében az U19-es bajnokságban bizonyíthatott, idéntől pedig már az NB III-as csapatunk egyik meghatározó tagja.  

A 18 éves védekező középpályás 18-szor lépett pályára az idényben, de a Paks elleni Magyar Kupa-mérkőzésen a nagycsapat kispadjára is leülhetett. Bátyja, Mucsányi Márk évek óta az NB I-es keretünkhöz tartozik, jelenleg pedig a másodosztályú BVSC-nél szerepel kölcsönben.

„Miron a legtöbbször 6-os poszton játszik, és játéktudását nézve egy rendkívül tehetséges srác, emellett a mentalitása is kiemelendő. Mindenki, aki ismeri - beleértve engem is – sokat vár tőle, és úgy gondolom, hogy hamarosan az első osztályban kell szerepelnie” – mondta Mucsányi Mironról másodedzőnk, Víg Péter.

A fiatal játékos kedden aláírta profi szerződését Újpesten.

 

Ljujic duplájával bravúrgyőzelmet arattunk Pakson

Az Újpest FC 2-1-es sikert aratott a Paks otthonában az OTP Bank Liga 26. fordulójában.

WEB PAKS

Nagy tempóban indult a mérkőzés, egy-egy lehetőség mindkét oldalon adódott. Előbb hazai részről Mezei tekert oldalhálóba egy szabadrúgást, majd Pauljevic baloldali beadásáról centikkel maradt csak a bevetődő Ambrose. Ezt követően szögletekkel és Huszti hatalmas bedobásaival igyekeztünk veszélyeztetni, de a paksiak rendre kifejelgették a labdákat.

Az első félóra legnagyobb helyzete a zöldek előtt adódott, egy eladott labdából 3 a 3-ban vezethettek kontrát, majd Hahn kanyarintott volna a hosszúba, de Keita sarokkal szögletre mentett.

Az első félidő utolsó perceiben bőven akadtak események, előbb les miatt elvették a Paks szöglet utáni vezető gólját, majd a ráadásban már a hazai kapuban landolt a labda. Huszti észlelt elsőként az alapvonal előtt megálló labdára, és egyből centerezett is Ljujicnak, aki a gólvonalon túlra perdített, megszerezve idei hetedik gólját.

Sajnos sokáig nem örülhettünk, kiszorított helyzetből, egy pattanás után Könyves tökéletesen bombázott a hosszú felsőbe, így 1-1-gyel fordultak a csapatok.

Az 50. percben Könyves kis híján duplázott, de balról érkező lapos lövését, Banai reflexből szögletre hárította. Az 54. percben egy szép ellentámadást vezettünk, Sasere indult meg, és tette középre a labdát Ljujicnak, ő lövésre készített Ambrose elé, házi gólkirályunk bombáját magabiztosan fogta a kapus.

A 61. percben Böde fordult le emberéről, ám a rövidbe tartó kísérletét Banai bravúrral, lábbal szögletre védte. Hét perccel később viszont már a cseréink hoztak egy büntetőt, Simon tálalt a középen érkező Csoboth elé, aki eltolta a labdát Kovács mellett, a védő pedig akasztotta. Hosszú videózást követően a játékvezető befújta a tizenegyest. A labda mögé Ljujic állt, és tőle megszokott módon higgadtan a kapuba gurított, ezzel utolérve a 8 gólos Ambrose-t a házi góllövőlistán.

Nem sokkal később Csoboth több tízméteres szóló után közel járt a harmadik gólunkhoz, de közeli, talán kissé gyenge löketét kitolta szögletre a hálóőr. A hátralévő időben ötlettelenül ment csak előre a Paks, mi pedig szervezetten védekeztünk, így végül be is húztuk a három pontot!

OTP BANK LIGA, 26. FORDULÓ

Paksi FC - Újpest FC 1-2

Tajti Mátyás jól érzi magát Újpesten

webkep

Középpályásunk beszélt a válogatottszünetről, az elmúlt, sérülés és betegség miatt nehéz időszakról, a Paks elleni várakozásairól, illetve arról, milyen érzés újpesti futballistának lenni.

 

banner szelfizz

Újpest Football Club

1044 Budapest, Megyeri út 13.