A futsal NB I alapszakaszának utolsó, 22. fordulójában 20 órától az UTE Röplabdacsarnokban fogadja csapatunk a Magyar Futsal Akadémiát. A lila-fehérek sorsdöntő mérkőzést játszanak, hiszen ha sikerül legyőzniük ellenfelüket, akkor elérik kitűzött céljukat, a felsőházba jutást. Többek között erről is beszélgettünk futsalcsapatunk játékosával, Hadzsi Mátéval, aki beszélt a csapat helyzetéről, egyéni céljairól, elárulta hogyan készül a mérkőzésekre, de kiemelte azt is, hogy mekkora hatással vannak a csapatra az újpesti szurkolók az ilyen fontos mérkőzéseken. Interjú.
– 2023 óta játszol nálunk. Mit jelent számodra az Újpest-életérzés, milyen szálakkal kötődsz a IV. kerülethez?
– Amióta itt vagyok, egyértelműen érzem, hogy Újpestnek különleges hangulata van, nagyon összetartó a közösség és ez kiemelten fontos.
–
Hogy jött az életedbe a futsal? Mi szerettette meg veled a sportágat?
– Gyerekkoromban – ahogy sokan mások – én is nagypályán kezdtem játszani. Először csak kiegészítésként futsaloztam, de hamar rájöttem, hogy ebben a sportágban minden adott ahhoz, hogy kihozzam magamból a maximumot. A futsalban nincs üresjárat, mindig történik valami, ebben a játékban a kötelezően jelenlévő intenzitás és játékintelligencia az, ami igazán megfogott.
–
Sokféle játékostípus van, rád inkább az a jellemző, hogy a mérkőzések előtt egy-két órával átkapcsolsz, és folyamatosan koncentrálsz. Mi jár ilyenkor a fejedben?
– Csak az előttünk álló mérkőzésre fókuszálok. Elképzelem a lehetséges szituációkat, hogy hogyan tudnék előnyt szerezni az ellenfelemmel szemben. A meccs előtti körülményekhez igazodva, mentálisan próbálok teljesen felkészülni, azért, hogy amikor elkezdődik a mérkőzés ne lehessen kérdés, hogy fejben is ott vagyok a pályán.
– Idén eddig az NB I-ben kétszer annyi gólt lőttél (10) mint a tavalyi szezonban (5). Milyennek látod az idei teljesítményedet és milyennek a csapatét? Miben kellene fejlődnöd, és mit tartasz erősségednek?
– Egyénileg örülök az előrelépésemnek, de mindig van feljebb. A fejlődés legfontosabb alapja a sportág iránti alázat. A csapat jelenlegi teljesítménye a szezon első szakaszához képest hullámzóbb, de összeségében jó úton járunk. Nekem a gyorsaságom és az egy az egy elleni helyzetek megoldása az erősségem, viszont a helyzetkihasználásomban javulhatnék, hogy eredményesebb lehessek a szezon hátralévő részében.
– Az idei szezon kiválóan kezdődött, most viszont kisebb hullámvölgyben vagytok. Mire van szüksége a csapatnak, hogy ezen változtatni tudjatok és a az MFA ellen visszatérjetek a győztes útra?
– Minden csapat életében vannak nehezebb időszakok, ilyenkor a legfontosabb, hogy ne essünk szét fejben. Ahhoz, hogy visszatalálhassunk a győztes útra extra koncentrációra és higgadtságra van szükség mindenkitől, hogy azokat a helyzeteket is megoldjuk, akár csapaton belül, akár a pályán, amelyek korábban könnyebben és eredményesebben mentek.
–
Az idei szezonkezdet miatt kimondott célotok lett a felsőházba kerülés. Amennyiben nyertek, ez sikerülhet, tehát sorsdöntő mérkőzést játszotok jövő hétfőn. Hogyan készültök a mérkőzésre, miben kell javulnotok, hogy megnyerjétek a találkozót?
– Kiemelten fontos meccs lesz számunkra az MFA elleni, és ennek megfelelően készülünk. Amennyiben az előttünk adódó lehetőségeket maximálisan kihasználjuk, illetve a csapat egységes lesz, akkor elérjük a közös célunkat, a felsőházat. Azonban a sikerhez elengedhetetlen a higgadtság, a koncentráció és az alázat, mind a játék, mind egymás irányában.
–
Mennyire fontos számotokra, hogy telt ház legyen az UTE Röplabdacsarnokban a Magyar Futsal Akadémia elleni mérkőzésen? Mekkora löketet adnak nektek a szurkolók?
– Óriási segítség, amikor tele van a csarnok és érezzük a szurkolók támogatását, főleg az ilyen kulcsfontosságú mérkőzéseken. Nagyon sokat számítana, ha minél többen kijönnének, mert a szurkolók jelenléte rengeteget ad nekünk, ahogyan az eddigi mérkőzéseken is.
– Hosszú távon mi a célod a futsalkarrieredben? Mennyire tartod reálisnak magaddal szemben a válogatottság kérdéskörét?
– Szeretnék fejlődni és minél magasabb szinten játszani. A válogatottság minden játékos számára az álom, ha továbbra is keményen dolgozom, bízom benne, hogy a munkám meghozza a gyümölcsét és lehetőséget kapok a válogatottban.
–
Van valamilyen hobbid, ami segít a versenysport mindennapjaiból néha kirángatni?
– Szeretek kikapcsolódni. Amikor van kis szabadidőm, filmeket nézek, zenét hallgatok, vagy a barátaimmal töltöm az időt. Néha kell egy kis távolság a sporttól, hogy aztán újult erővel tudjak visszatérni.
– Nagyon fiatal vagy, mik a terveid a jövőre nézve? Maradnál futsalberkeken belül vagy mással foglalkozol szívesebben?
– Egyelőre teljes mértékben a futsalra koncentrálok, szeretnék minél többet elérni karrieremben. Hosszú távon nem tudom merre visz az élet, de most minden energiámat ebbe fektetem.