Élete első élvonalbeli idényében felsőházba jutott a futsal NB I-ben csapatunkkal Medveczki Máté, aki felidézte, hogyan került Újpestre, és lett belőle élvonalbeli futsaljátékos, de beszélt a csapatban betöltött szerepéről és céljairól is. Interjú.
– Gyöngyösön kezdtél el focizni már egészen fiatalon és hamar kapcsolatba kerültél Újpesttel. Mesélj, hogyan szeretted meg a focit, aztán hogyan lettél futsaljátékos?
– Ahogy sokan mások, én is édesapám hatására kezdtem el focizni, örültem, hogy ő volt nekem és bevezetett ebbe a közegbe. Már az első perctől megszerettem, az óvodában is nagyon labdacentrikus gyerek voltam, aztán folyamatosan jártam fociedzésekre és édesapám látta, hogy ebből valami komolyabb is lehet, ezért a heti három foci mellett elküldött heti két kézilabdaedzésre is. Gyöngyösön olyan klub van, ahol nagypálya, futsal és strandfoci is van, és a rendszeres tornák mellett már nyolc, kilenc éves koromban űztem a futsalt és a strandlabdarúgást is. Szerencsére utóbbiban – ahol csak főként nyáron voltak edzések – már tizennégy évesen a felnőttekkel edzhettem, brazil volt az edzőnk, volt két brazil játékosunk és egy ukrán kapusunk, szóval elég komolyan vették a dolgot. Aztán futsalozni is Gyöngyösön kezdtem és egészen U15-ös korosztályig játszottam itt, miközben már az újpesti utánpótlásban nagypályáztam. Ezt követően – mivel három társammal együtt az U16-os korosztály kiemelt játékosa voltam Újpesten – néhányan összejöttünk egy futsaledzésre és az évek során egyre jobban fejlődtünk, így kezdtem el futsalozni Újpesten. Az első meccsemet még talán tizenöt évesen játszottam, majd a futsal szakág fejlődésének köszönhetően az előző idényben, húsz évesen, a másodosztályban már elértem a századik felnőtt mérkőzésemet is. Tavaly aztán lehetőséget kaptam Sós Lászlótól és Óvádi Lászlótól, hogy számítanának rám az NB I-ben. Természetesen éltem a lehetőséggel, mert nekem – bár sokáig nem akartam beismerni – mindig jobban feküdt a kispálya.
– Egerben még az NB III-as csapatban is pályára léptél nagypályán. Mi vezetett aztán odáig, hogy innen NB I-es futsaljátékos lettél?
– Azon a télen az U19-es csapatnak a meghatározó játékosa voltam Újpesten, aztán Györök Tamás jóban volt az Eger vezetőedzőjével, Szekeres Adriánnal, aki egy társammal elhívott minket egy kéthetes próbajátékra, amelynek végén Adrián számított ránk, pláne, hogy a fiatalszabályba is beletartoztunk, de fél év után, nyáron elváltak útjaink. Akkor döntöttem úgy, hogy nagypályán egy osztállyal lejjebb igazolok, Salgótarjánba kerültem, de ekkor azt is eldöntöttem, hogy a futsalra több figyelmet szentelek.
– Ilyen előzmények után milyen volt megélni a nyarat és azt, hogy az NB I-ben játszol?
– Én nem tudtam arról semmit, hogy szeretnének engem átigazolni, azt sem tudtam, mi fog történni Újpesten, de már áprilisban reménykedtem abban, hogy számítanak rám. Amikor megtudtam, hogy megreformálják az NB I-es futsalt, a tagja akartam lenni. Aztán nyár elején kaptam a hívást Sós Lászlótól, hogy szeretne engem a csapatba. Nagyon megörültem és óriási kő esett le a szívemről, mert egy focistának, futsalosnak nagy megtiszteltetés, ha minél magasabb osztályban játszhat, ráadásul én szerencsés vagyok, hogy nevelőegyesületem, az Újpest színeiben tehetem ezt meg. A Gyöngyös is nevelőklubomnak számít, de itt váltam futballistává Újpesten.
– Aki sportol, annak természetes célja, hogy minél jobb eredményt érjen el, de tudva azt, hogy milyen változások voltak, számítottál ilyen teljesítményre?
– Én is őszintén meglepődtem. Azt tudtam, hogy jó ez a brigád és tudtam, hogy képesek vagyunk nagy dolgokra. Ugyanakkor, mint mindenkiben, bennem is megvolt a félsz, hiszen csupán néhány játékos maradt az előző keretből, az újat pedig össze kellett gyúrni, de úgy érzem, elég gyorsan megtaláltuk egymással a közös hangot, ezért is tudtak jönni ezek az eredmények.
– Több társadhoz hasonlóan te is először szerepelsz az első osztályban. Milyen ezt megélni?
– Nagyon nagy a különbség az NB I és a másodosztály között, sokkal gyorsabb, fizikálisabb a játék az első osztályban. A legnagyobb különbséget az jelenti, hogy a másodosztályban a feljutásra pályázókat leszámítva nagyon sok hobbifutsalos van, míg az NB I-ben minden klubnak van taktikája, különböző variációi. Az intenzitás is sokkal nagyobb, de jelentős a különbség játékintelligenciában is a két osztály között.
– A kiváló idénykezdet után nagy hajrá kellett a felsőház eléréséhez. Az mennyire szabadított fel titeket? Te például a Kecskemét ellen hosszú gólcsendedet törted meg.
– A magyarok méltán híresek arról, hogy szeretnek számolgatni, sajnos nekünk is megadatott ez a lehetőség, de szerencsére a saját kezünkben volt a sorsunk és mi tudtunk dönteni felsőházba jutásunkról. Az MFA elleni győzelem után látszott, hogy mindenki szívéről óriási kő esett le, mindenki megkönnyebbült. A felsőházban szeretnénk elérni a kisdöntőt, de a realitás talaján kell maradni, ezért szeretnénk élvezni a játékot, miközben építjük a csapatot a jövőre nézve. Ami a gólomat illeti: nagyon meglepődtem, hogy az a lövés bement, mert az ellenfél nagyon közel volt. Sok szurkoló volt kint azon a mérkőzésen és a videón is látszódik, hogy meccs közben kimutogattam nekik, hogy biztassanak minket. Az én gólommal jöttünk vissza egy gólra és akkor az én szívemről is nagy kő esett le, mert nagyon régóta szerettem volna bizonyítani. A Kecskemét ellen néhány hiba kivételével jól játszottam, a gól pedig sokat segített, pláne, hogy voltak hiányzóink, Vas Ádámot is kiállították és én, aki általában kevesebbet játszom, most elő tudtam lépni.
– Két csapatépítésen is átestetek az idényben, hiszen a nyár után télen is voltak változások a játékoskeretben. Ez hogyan sikerült?
– Télen Vas Ádám érkezett a leghamarabb és ő az első pillanattól kezdve beszélgetett velünk a csoportban, hülyéskedtünk, ez igaz Sipos Gergőre, Csikós Erikre és Kártik Zsomborra is és így mindnyájan gyorsan beilleszkedtek. Várost is váltottak, költözniük kellett, az ő fejük is szanaszét volt, mégis villámgyorsan beépültek a csapatba, amihez az is hozzájárult, hogy elképesztően befogadó a mi társaságunk.
– Azt sem szabad elfeledni, hogy ti úgy szerepeltek így, hogy a csapat egy része nem profi. Hogyan egyezteted össze a civil életedet a futsallal?
– Olyan szempontból nehéz, hogy az élmezőny tagjai csak a futsalra koncentrálnak, míg személy szerint nekem is van munkám és egész egyszerűen néhány óra munka után nem tudsz maximális teljesítményt lerakni az asztalra akár edzésen, akár mérkőzésen. Ebben sokat segít a klub és a munkahelyek is olyanok, hogy támogatnak minket. Én például este kilencre járnék dolgozni, de kaptam engedményt, így a találkozókról egy órát késhetek.
– Egyre több szurkoló jár ki a hazai mérkőzéseinkre. Ez milyen visszacsatolás nektek? Mekkora lökést adnak?
– Vannak a nézők és a szurkolók. A mi meccseinken is ott voltak a hozzátartozók, a két brazil légiósunk barátnői kifejezetten hangosak, de össze sem lehet hasonlítani azt, amikor szurkolók vannak a lelátón, azzal, amikor csak nézők. Az elsőtől az utolsó pillanatig támogatnak minket. Én régóta itt vagyok Újpesten és az újpesti szívem sokkal jobban felpörög, amikor meghallom az újpesti énekeket. A Kecskemét elleni gólom után is csak fújtam egy nagyot és utána kezdték el az egyik újpesti indulót, ami miatt nagyon elérzékenyültem, azért, hogy igazi újpesti szurkolók előtt játszhatok, akik akkor is szurkolnak, amikor már nincsen hangjuk sem.
– Saját szerepedet hogy látod a csapaton belül, gondolok itt a pályán nyújtott teljesítményre és az öltözőben betöltött szerepedre is?
– Az öltözőn belüli szerepemet olyan szempontból érzem fontosnak, hogy minden csapatba kell néhány bolondos személyiség és úgy érzem, én vagyok az egyik, aki akár edzésen, akár az öltözőben, akár az úton próbálja csinálni a hangulatot, hogy mindenki minél jobban feloldódjon. Én vagyok a csapat egyik „bohóca“, de közben, amikor a feladatot kell csinálni, akkor én is ugyanúgy beleteszem a magamét, miközben tudom biztatni a többieket. A pályán betöltött szerepem kapcsán pedig örülök, hogy az NB I-ben játszok és bár lehet, hogy kicsit türelmetlen vagyok, de szeretnék még többet a pályán lenni. Úgy érzem, amikor játszottam, akkor – a visszacsatolások alapján –, sikerült hozzátennem a meccshez. Ezt szeretném folytatni és edzéseken, illetve a meccseken is odateszem magam. Reménykedem benne, hogy egyre jobban és egyre többet tudok játszani. Mellette még azt sem szabad elfelejteni, hogy ez az első idényem az élvonalban, szóval úgy érzem, jó úton haladok, hogy néhány év múlva meghatározó szerepet töltsek be az újpesti futsal életében.
– A bajnoki címre esélyes Kecskemét ellen is bizonyítottátok, nem véletlenül vagytok a felsőházban. Mi kell ahhoz, hogy az ott mutatott teljesítmény pontokban is megmutatkozzon?
– Viszonylag sok gólt szerzünk, viszont sokat is kapunk. A helyzetkihasználáson mindig lehet javítani, sokat is lövünk edzéseken, de kevesebb gólt kell engednünk az ellenfeleknek és ha ezek megvannak, akkor ez pontokban is megmutatkozik.
– Jövő hétfőn Berettyóújfaluba látogattok, az MVFC ellen pedig van törlesztenivalótok. Hogyan szereztek motivációt meccsről meccsre?
– Véres fogakkal megyünk oda, hogy legalább egy góllal többet szerezzünk, mint ők, de nem lesz könnyű meccs. Ha ugyanazt a teljesítményt nyújtjuk, mint a Kecskemét ellen – tehát jó lesz a helyzetkihasználásunk –, de a védekezésre jobban odafigyelünk, akkor győztesen tudunk levonulni a pályáról.
