Gémesi Gergő érkezett az Újpest Futsal kapujába

Gémesi Gergő érkezett az Újpest Futsal kapujába

A még mindig csak 18 esztendős, de már a felnőtt válogatott keretébe is meghívót kapó Gémesi Gergő az Újpest Futsal legújabb igazolása.

A Dunakesziben nevelkedő futsalos télen igazolt az Aramis SE csapatába, ahol stabil kezdő játékos lett, sőt az U19-es utánpótlás-válogatott első számú kapusává is vált fiatal kora ellenére. A belgák elleni tavaszi vb-pótselejtezőre pedig meghívót kapott a felnőtt válogatott keretébe is Turzó József szövetségi kapitánytól.

Gémesit kétségkívül a korosztálya egyik legjobbjának tartják. Nagy előnye, hogy védései mellett lábbal is kitűnően helytáll a pályán, így az 5 a 4 elleni játékban és labdakihozatalban is nagy hasznára válhat a csapatnak. 

A fiatal játékos így fogalmazott első újpesti nyilatkozatában.

„Nagyon örülök, hogy Újpestre kerültem, ahol nem tagadom, Tony Safar hívó szava sokat nyomott a latban, hiszen ő a nevelőedzőm. Kiskorom óta egyengeti a futsalpályafutásomat, tőle tanultam a legtöbbet erről a sportágról. Nagyon bízom benne, hogy sikerül tovább fejlődnöm, beverekednem magam itt is a kezdőcsapatba, és természetesen nagy célom bekerülni a válogatottba is.”

Gémesi Gergő 2+1 éves szerződés kötött az Újpesttel, és a 15-ös mezszámot választotta. Érdekesség egyébként, hogy a másik utánpótlás-válogatott kapus, Kinics Bálint szintén klubunk játékosa. Velük együtt összesen négy, a tavalyi U19-es válogatottban alapembernek számító játékosunk lesz a következő évekre.

banner szelfizz

Újpest Football Club

1044 Budapest, Megyeri út 13.