Február 28-án, pénteken, 20.45-kor, hazai pályán, az UTE Röplabdacsarnokban az SG Kecskemét Futsal ellen kezdi meg a futsal NB I felsőházi rájátszását az Újpest FC.
Mint ismert, Szente Tamás csapata az utolsó fordulóban, az MFA elleni 6–4-es sikerrel tette biztossá első hat közé jutását az alapszakaszban, így bejutott a felsőházi rájátszásba, ahol tíz rangadó vár a mieinkre.
A lila-fehérek az alapszakaszt 12 győzelemmel, két döntetlennel, nyolc vereséggel, 75 lőtt és 62 kapott góllal fejezték be, ám a felsőházba jutással energiák is felszabadultak, s ezt szeretnénk is kihasználni és lelkes, harcos játékkal hálálnánk meg a szurkolók támogatását.
Ahogy a rájátszás egyik mérkőzésén sem, a Kecskemét elleni nyitányon sem lesz könnyű dolgunk, ugyanis a Bács-Kiskun vármegyeiek mindössze rosszabb gólkülönbségük miatt végeztek csak a tabella második helyén a Haladás mögött, hiszen az első 22 fordulóban 16-szor nyertek egy döntetlen és öt vereség mellett, ráadásul 96-szor voltak eredményesek, s mindössze 56 gólt kaptak.
Amíg a mieinknél szépen megoszlanak egymás között a gólok – hiszen négyen jutottak el legalább 10-ig –, addig aktuális ellenfelünknél elsősorban korábbi játékosunk, a góllövőlistát holtversenyben 27 találattal vezető Suscsák Máté játékában bízhatnak, ugyanakkor Pál Patrik 15-ször, Fekete Márk 12-szer vette be az ellenfelek kapuját ebben a bajnoki kiírásban.
A felek az alapszakaszban két rendkívül izgalmas mérkőzést játszottak egymással, hiszen ősszel, hazai pályán Suscsák mesterhármasa után háromszor egyenlítettünk és 4–4-es döntetlent értünk el, míg Kecskeméten hasonlóan nagy küzdelemben, az utolsó pillanatokban vétett öngóllal szenvedtünk 4–3-as vereséget, azonban ezeken a mérkőzéseken is bizonyítottuk, képesek vagyunk megnehezíteni bármelyik ellenfél dolgát, s ezt most is szeretnénk megmutatni.
„Úgy gondolom, hogy mindannyian nagyon várjuk a Kecskemét elleni mérkőzést. Tudjuk, hogy nagyon nehéz lesz, de mindent megteszünk annak érdekében, hogy itthon tartsuk a három pontot. Szerintem nagyon parázs hangulatú meccs lesz, ezért remélem, minél több szurkoló kilátogat és hatodik emberként segítenek minket a pályán” – hangsúlyozta Sipos Gergő.
A február 28-án, pénteken 20.45-kor az UTE Röplabdacsarnokban rendezendő Újpest FC–SG Kecskemét Futsal mérkőzést Czene-Joó Ádám vezeti, segítői Wittner József és Mózsa Ábel lesznek. A mérkőzést az Újpest FC YouTube-csatornáján élőben közvetítjük!
Futsal NB I, felsőházi rájátszás, 1. forduló
Február 28., péntek
20.45, UTE Röplabdacsarnok: Újpest FC–SG Kecskemét Futsal