Január 10-én, pénteken 18.30-kor a három meccse nyeretlen MVFC Berettyóújfaluhoz látogat a futsal NB I 18. fordulójában az Újpest FC a Pálfi István Rendezvénycsarnokba.
Szente Tamásék számára kedvezően kezdődött az újév, hiszen hazai pályán győztek a DEAC ellen, most pedig a rossz formában lévő, „rangadókból érkező” MVFC Berettyóújfaluval játszanak idegenben.
A mieink jelenleg a tabella negyedik helyén állnak, és csupán a rosszabb gólkülönbségük miatt előzi meg őket a Nyíregyháza, hiszen a lila-fehérek 62-szer találtak az ellenfelek kapujába, s 42 gólt kaptak, míg a nyírségiek 81 lőtt és 48 kapott góllal, 13-mal jobb gólkülönbséggel előznek meg minket.
Az Újpest FC célja ebben az idényben a felsőházba kerülés, így a jelenleg hetedik helyen álló Berettyóújfalu elleni győzelem sokat érhet. Az Újpest jó formában várja a találkozót, hiszen legutóbbi két mérkőzését megnyerte: 16. fordulóban a TFSE-Tent ellen győzött 3–0-ra, a 17. fordulóban pedig a DEAC-ot győzte le fordulatos mérkőzésen 5–4-re. A mieink idén találkoztak már a Berettyóval, akkor hazai pályán 4–2-re győztek a lila-fehérek Thiago, Czerman Márk, Hadzsi Máté és Lucas góljaival.
A hajdúsági csapat három mérkőzés óta nyeretlen: legutóbb a Kecskemét ellen szenvedett 5–1-es vereséget, azt megelőzően a változásokon áteső Haladás ellen játszott 2–2-es döntetlent, a negatív széria pedig Veszprémben kezdődött, ahol 4–0-ra kaptak ki. Az elmúlt évtizedben élcsapatnak számító Berettyó az eddig lejátszott 17 mérkőzéséből hetet nyert meg hat döntetlen és négy vereség mellett. A piros-fehérek +7-es gólkülönbséggel állnak jelenleg a hetedik helyen, hiszen a szezonban eddig 46 gólt lőttek és 39-et kaptak, játékosaik közül Nagy Kevin 10, Szalmás Zoltán kilenc gólnál jár. A két csapatnak ez lesz a 14. mérkőzése egymás ellen.
„Nagyon nehéz mérkőzésre számítok, hiszen tudjuk, hogy a Berettyó nagyon jó csapat, még ha az utóbbi időben nem is olyan eredményeket ért el. A győzelem kulcsa pedig, hogy csapatként működjünk, ahogyan eddig tettük, akarjunk és küzdjünk egymásért” – fejtette ki várakozásait az Újpest FC vezetőedzője, Szente Tamás.
A január 10-én, pénteken 18.30-kor kezdődő MVFC Berettyóújfalu–Újpest FC mérkőzést Szilágyi Norbert vezeti, segítői Goneth Béla és Somogyi-Kiss Petra lesznek.
Új szerzeményeink, a 78-szoros válogatott Vas Ádám és Kártik Zsombor sem lesznek egyelőre bevethetők, ugyanis ők csak az átigazolási időszak kezdete, január 15. után léphetnek pályára.
Futsal NB I, 18. forduló
Január 10., péntek
18.30, Pálfi István Rendezvénycsarnok: MVFC Berettyóújfalu–Újpest FC