Február 10-én, hétfőn 18.30-tól a futsal NB I alapszakaszának utolsó előtti, 21. fordulójában az Újpest FC a tabella 4. helyén álló Vehir.hu Futsal Veszprém vendégeként vív kulcsfontosságú rangadót.
Az alapszakasz utolsó előtti fordulója előtt csapatunk 11 győzelemmel, két döntetlennel és hét vereséggel, 35 ponttal áll a tabella 6. helyén, egy ponttal az MVFC Berettyóújfalu mögött és eggyel az Aramis SE előtt, amelyek hétfőn egymás ellen csapnak össze Budaörsön. Ha a mieink elhozzák a három pontot Veszprémből, miközben a hajdúságiak is győznek a Pest vármegyeieknél, akkor Szente Tamás csapata matematikailag biztossá teszi felsőházi rájátszásba jutását.
Czerman Márkékra azonban nem vár könnyű feladat, miután a bakonyiak 13 győzelemmel, egy döntetlennel és hat vereséggel, 94 lőtt és mindössze 33 kapott góllal állnak a tabella 4. helyén 40 ponttal, ráadásul a veszprémiek a Haladással holtversenyben szerezték a legtöbb gólt, miközben messze ők kapták a legkevesebbet (33-at).
A mieink az egymás után elszenvedett négy vereség után a válogatott szünetben mindent megtettek, hogy visszataláljanak a helyes útra és ahogy az idényben többször is, most is bravúrt vinnének véghez.
„A válogatott szünet alatt próbáltuk rendezni a sorokat. Másfél hetes mini alapozást csináltunk, és a hét közepétől taktikailag a Veszprémre készültünk. Sokat beszélgettünk, hogy mik azok a dolgok, amiken változtatnunk kell, hogy azok a bizonyos nüanszok újra a mi javunkra dőljenek el. Szeretnénk, ha az utolsó fordulóban is a saját kezünkben lenne a sorsunk, ezért mindenképp pontért, pontokért megyünk Veszprémbe” – fejtette ki várakozásait Czerman Márk, aki gólt szerzett a felek legutóbbi, őszi, újpesti mérkőzésén, amit a mieink 2–1-re nyertek meg.
Azt megelőzően a felek 10-szer csaptak össze az NB I-ben, s két újpesti siker mellett hatszor a veszprémiek örülhettek.
A február 10-én, hétfőn 18.30-kor, Veszprémben a Március 15. úti Sportcsarnokban rendezendő Vehir.hu Futsal Veszprém–Újpest FC mérkőzést Wittner József vezeti, segítői Kubicsek Máté és Kondákor Trisztán lesznek.
A mérkőzést a Veszprém Futsal YouTube-csatornán élőben közvetítik, ez ide kattintva érhető el!
Futsal NB I, 21. forduló
Február 10., hétfő
18.30: Vehir.hu Futsal Veszprém–Újpest FC