Egy évvel meghosszabbítja nyáron lejáró szerződését az Újpest FC futsalcsapata MedveczkiMátéval. A 21 éves játékos főleg center poszton bevethető, de szélsőként is megállja a helyét. Az előző idényben első NB I-es szezonjában 27 bajnoki mérkőzésen hat gólig jutott, melyek mellett három gólpasszal is segítette társait.
„Egy évvel meghosszabbítottuk Medveczki Máté szerződését, aki így 2026 június 30-ig klubunk játékosa marad. Tavaly a másodosztályból érkezett, mégis olyan tűzzel és harci szellemmel lépett pályára, mintha sok éve az NB I-ben játszott volna. Nem csak pályán belül, hanem azon kívül is fontos számunkra, hiszen pozitív személyisége és mindemellett lila-fehér vére van, melyet látva, Sós László vezetőtársammal együtt egy pillanatig sem gondolkodtunk az ő elengedésében! Idén nehezebb dolga lesz a csapatba kerülésért, de ismerve habitusát, minden percért meg fog dolgozni, ahogy azt eddig is tette” – indokolta a szerződéshosszabbítást az Újpest FC sportigazgatója, Óvádi László.
A „Maci” becenévre hallgató saját nevelésű játékosunk 2015-ben került az Újpest kötelékébe, 2019-ben kezdett futsalozni még utánpótlás korban a nagypálya mellett, tavaly óta azonban már csak ezt a szakágat űzi.
„Elképesztően jó érzés, hogy az Újpest szerződést hosszabbított velem. Tökéletes helyen vagyok a karrierem szempontjából, és semmi okom nem lenne távozni. Itt minden adott ahhoz, hogy a következő években a bajnoki döntőt is elérjük. Az idei volt az első szezonom az élvonalban, és úgy érzem, sikerült megállnom a helyem a pályán, amit szerencsére a vezetőség is így látott. Nagyon boldog vagyok Újpesten, és hosszú távon is itt szeretnék maradni. Akkor lennék a legboldogabb, ha teljes pályafutásomat az első osztályban, az Újpest színeiben tölthetném, különösen úgy, hogy már tizenkét éves korom óta a klub kötelékébe tartozom. Számomra ez a hely több mint egy csapat, ez az otthonom” – fogalmazta meg gondolatait szerződéshosszabbításáról futsalcsapatunk játékosa, Medveczki Máté.