Négyszeres magyar bajnok, ötszörös kupagyőztes válogatott játékost igazolt futsalcsapatunk!

A Haladás VSE-től érkező négyszeres magyar bajnok, ötszörös kupagyőztes, 12-szeres magyar válogatott Sipos Gergő az Újpest FC NB I-es futsalcsapatában folytatja pályafutását!

WEB Sipos

Legújabb igazolásunk 26 éves kora ellenére rendkívül komoly tapasztalattal rendelkezik, hiszen a Szombathelyen nevelkedő Sipos Gergő már 15 évesen bemutatkozott az élvonalban.

Új szerzeményünk az elmúlt évtizedben az NB I-ben négy arany-, illetve két-két ezüst- és bronzérmet szerzett, míg a Magyar Kupát ötször hódította el, s a magyar válogatottban 12 mérkőzésen lépett pályára, az előző három idényben pedig hat gólt szerzett a bajnoki döntők során.

„Nem volt egyszerű döntés, de nagyon tetszett az a jövőkép, amit Újpesten felvázoltak és úgy gondolom, itt még jobban ki tudok teljesedni, mint Szombathelyen. Tudjuk, mi a helyzet a Haladásnál, ezért döntöttem a váltás mellett és a lehetőségeim közül az Újpesté tetszett leginkább. Bárhol is játszom, nekem mindig a bajnoki cím és a kupagyőzelem a célom, ebből most sem engedek. Szeretnék minél hamarabb beilleszkedni és megnyerni a bajnokságot. Óriási küzdő a csapat, még ha vesztésre is álltak, valamilyen úton-módon sikerült nyerniük, ez azt mutatja, hogy soha nem adják fel, az utolsó pillanatig küzdenek és ez nagyon szimpatikus nekem. Szeretnék visszakerülni a válogatottba és minél több gólt szerezni Újpesten is. Védekezésben erősnek tartom magam és ezt szeretném továbbfejleszteni” – mondta új szerzeményünk, Sipos Gergő.

„Sipos Gergőt azért is igazoltuk, mert szerettünk volna emelni a magasságon, hogy legyenek olyan játékosaink, akik elől vagy a szélen meg tudják tartani a labdát. Vas Ádám és Kártik Zsombor személyében érkezett két magas, ballábas játékosunk, melléjük szerettünk volna jobb oldalra is hozni egy kiválöan lövő játékost, aki a pontrúgásoknál is kifejezetten erős. Sipos Gergő személyében ilyen játékost találtunk, ráadásul folyamatosan bajnoki címért küzdött és ha mi is éremért szeretnénk küzdeni, ő nem fog megijedni a párharcoktól, rangadóktól” – mondta el Sipos Gergőről futsalcsapatunk sportigazgatója, Óvádi László.

Üdvözlünk Újpesten, Gergő!

banner szelfizz

Újpest Football Club

1044 Budapest, Megyeri út 13.