Szerződést hosszabbítottunk válogatott futsalkapusunkkal

Örömmel jelentjük be, hogy három évvel meghosszabbítottuk 20 éves, magyar válogatott kapusunk, Gémesi Gergő szerződését.

WEB Gemesi Gerg

Dunakeszin nevelkedett fiatal kapusunk az Aramis színeiben már a 2022–2023-as idényben bemutatkozott az NB I-ben, majd 2023 nyarán igazolt Újpestre, ahol rögtön meghatározó játékos lett: első szezonjában 36, a mögöttünk hagyott évadban pedig 18 mérkőzésen védte kapunkat. Gémesi Gergő 2024 decemberében súlyos térdsérülést szenvedett, ezért az idény második felében nem számíthattunk fiatal kora ellenére már 17-szeres magyar válogatott kapusunkra, akinek rehabilitációja kiválóan halad, s várhatóan az új idény elején vissza is tér a pályára.

„Nem volt nehéz meghozni ezt a döntést, hiszen a vezetőség által felvázolt jövőkép nagyon biztató. Nagy potenciál van a csapatban és szeretnénk a bajnokságban érmet szerezni, illetve a kupában is minél tovább jutni, aztán szerintem a következő években már a bajnoki cím, a kupagyőzelem és a BL-indulás is célunk lehet. A felépülésem – a gyógytornásszal egyeztetve – nagyon jó ütemben halad, az erőnléti edzővel folyamatosan dolgozunk és ha minden jól megy, szeptemberben, októberben visszatérhetek” – árulta el a szerződését három évvel meghosszabbító kapusunk, Gémesi Gergő.

„Egy pillanatig sem volt bennünk kétség afelől, hogy hosszabbítunk, attól függetlenül, hogy közel háromnegyed évig nem számíthattunk rá a pályán. Gergő maximálisan profi, akit nemcsak a közösség, hanem mi, vezetők is szeretünk. Kevés olyan futsaljátékos van a hazai mezőnyben, aki olyan szemlélettel rendelkezik, mint ő, ezért bízunk benne, hogy hosszú távon itt tudjuk tartani, Ha egészséges, óriási erőssége a csapatnak, de az elmúlt fél évben is végig ott volt a csapat mellett. Nagyon jól halad a felépülése, egyre jobb állapotban van, fejben is teljesen összerakta magát, s hamarosan visszatér, szóval egy pillanatig sem volt kétséges, hogy hosszabbítunk vele” – mondta Gémesi Gergő szerződéshosszabbításával kapcsolatban futsalcsapatunk sportigazgatója, Óvádi László.

banner szelfizz

Újpest Football Club

1044 Budapest, Megyeri út 13.