Április 21-én, Húsvéthétfőn, 18.30-tól – nagypályás labdarúgóink Kecskemét elleni idegenbeli bajnokijával párhuzamosan – a Haladás VSE vendégeként lép pályára Szombathelyen a futsal NB I felsőházi rájátszásának 5. fordulójában az Újpest FC.
A mieink négy kör után nyeretlenül, egy hozott ponttal állnak a felsőház hatodik helyén, miután Szente Tamás csapata végletekig kiélezett mérkőzéseken kapott ki a Kecskeméttől (6–7) és a Nyíregyházától (2–3) is, míg Berettyóújfalun szoros első félidő után 7–4-es vereséget szenvedtünk, a bajnokaspiráns Veszprémnek pedig hiába lőttünk hatot, négy góllal így is alulmaradtunk.
A közelmúltban jelentős változáson áteső Haladás ugyan az alapszakasz első helyén végzett, a rájátszásban eddig egy pontot szerzett: Kecskeméten 4–2-re, Nyíregyházán 7–2-re kapott ki, otthon a Veszprémmel szemben 5–1-es vereséget szenvedett, míg szintén Szombathelyen ritkaságszámba menő gól nélküli döntetlent játszott a Berettyóújfaluval.
A felek az idényben harmadszor, történetük során pedig 13. alkalommal csapnak össze. A mérleg az elmúlt évtizedben élcsapatnak számító Haladás felé billen, hiszen az eddigi 12 találkozó közül tízet nyert meg két újpesti siker mellett. Az alapszakasz őszi, szombathelyi találkozóján közel voltunk az első döntetlenhez is, de a végjátékban csak kapufáig jutottunk és 4–3-ra kikaptunk, míg januárban, Újpesten szintén szoros csatában kaptunk ki egy góllal (1–2), így a mieinket fűtheti a visszavágás vágya, melyben segítségünkre lehet az eltiltás után visszatérő 78-szoros válogatottunk, a szombathelyiek korábbi játékosa, Vas Ádám is.
„Szeretnénk megszerezni az első győzelmünket a rájátszásban. Tudjuk, hogy nagyon nehéz mérkőzésünk lesz. A Haladás az alapszakasz végén is megtréfált minket, ezért is szeretnénk visszavágni nekik. Úgy gondolom, ha a helyzetkihasználásunk és a védekezésünk is rendben lesz, akkor meg fogjuk nyerni a mérkőzést. Tiszteljük az ellenfelet, de mindenáron három ponttal szeretnénk hazatérni és elindulni felfelé a felsőházban” – fejtette ki várakozásait Vas Ádám.
Az április 21-én, hétfőn, 18.30-kor kezdődő Haladás VSE–Újpest FC mérkőzést Kubicsek Máté vezeti, segítői Karsai Roland és Kondákor Márk lesznek.
Férfi futsal NB I, felsőház, 5. forduló
Április 21., hétfő
18.30: Haladás VSE–Újpest FC