Az idény hátralévő részét az Újpest FC NB I-es futsalcsapatánál tölti kölcsönben a ScoreGoal Kecskemét Futsaltól érkező fiatal kapus, Csikós Erik.
Mint ismert, decemberben súlyos térdsérülést szenvedett az Újpest FC 19 éves, felnőtt válogatott kapusa, Gémesi Gergő, akire ebben az idényben már nem számíthat a szakmai stáb.
Az ő kidőlése miatt csapatunk mindenképp szeretett volna kapussal erősíteni, hogy versenyhelyzetet teremtsen a korosztályos válogatott Kinics Bálintnak, ezért az idény végéig a lila-fehéreket erősíti kölcsönben a ScoreGoal Kecskeméttől érkezett Csikós Erik, aki az elmúlt hét óta már csapatunkkal készült.
„Sajnos történt egy sérülés Újpesten, a klub pedig szeretett volna sürgősen egy kapust igazolni és szerencsére rám esett a választása a vezetőknek. Úgy érzem, ez remek fejlődési lehetőség számomra a több játéklehetőség miatt és kötődöm is Újpesthez, hiszen kisebb koromban nagypályán itt játszottam és magánéletben is Újpest-szurkoló vagyok, szóval nagyon örültem a megkeresésnek. Sikerült beilleszkednem, de ebben segített, hogy több olyan játékos van Újpesten, akiket korábbról már ismertem, együtt játszottunk vagy nevelkedtünk. A lábbal való játékomat szeretném fejleszteni, de erősségemnek érzem például az egy az egy elleni védéseket. Nagyon sokat számít nekem, hogy játéklehetőséget kaphatok és tetszett az Újpesten felvázolt jövőkép is, ugyanis szeretne a csapat ott lenni a felsőházban, aztán ott dobogóért játszani, ami nekem is jó szint lenne” – fogalmazott új igazolásunk, Csikós Erik, aki az idény végéig került kölcsönbe Újpestre, de lehetőségünk lesz a végleges megszerzésére is.
„Mindenképp olyan kapust szerettünk volna igazolni, akinek meghatározó számú mérkőzése van az NB I-ben, bármikor be tud ugrani és a fiatal korosztályhoz tartozik. Ezért is esett a választásunk Csikós Erikre, akit többször láttunk védeni, jól szállt be a cserepadról is, de az is szempont volt, hogy olyan kapus jöjjön, aki versenyhelyzetet tud teremteni Kinics Bálintnak. Erik kiválasztásában az is számított, hogy van újpesti kötődése. Követjük azokat a játékosokat, akik Újpestről származnak és így kis túlzással házon belül oldjuk meg a kapuskérdést. Erikről korábbi edzőitől nagyon jó véleményeket kaptunk és nekünk az is fontos az igazolások előtt, hogy a hétköznapi életben milyen ember, mennyire lehet rá számítani akár az öltözőn kívül is, így választottuk Eriket, aki hamarosan megkapja az esélyt a bizonyításra, aztán még az is lehetséges, hogy a kölcsönszerződés lejárta után hosszú távú szerződést kötünk” – mondta Csikós Erikről futsalcsapatunk sportigazgatója, Óvádi László.
Üdvözlünk Újpesten, Erik!