„Vezérként próbálok beleállni a mérkőzésekbe a pályán és az öltözőben is”

A négyszeres magyar bajnok és ötszörös kupagyőztes Sipos Gergővel, futsalcsapatunk új szerzeményével beszélgettünk karrierútjáról, a budapesti élet különlegességeiről, a válogatottságról, de említette a csapatban betöltött szerepét, és azt is, hogy mennyit számít nekik, amikor katlanhangulatot varázsolnak a szurkolóink az UTE Röplabdacsarnokban. Interjú.

WEBSG 0307

– Több, mint tíz éve űzöd profi szinten a futsalt, hogy jött az életedbe a sportág, mit szerettél meg benne?
– Gyerekkoromban az egyik edzőm javasolta nekem, hogy próbáljam ki ezt a sportot, párhuzamosan űztem a nagypályás focival, viszont hamar döntéskényszerbe kerültem. Szerencsére tizenhét évesen felkerültem Szombathelyen a felnőtt csapatba, és ott döntöttem el, hogy ez lesz az én karrierem.

– Volt csapatod helyzete miatt tudható volt, hogy télen el fogsz igazolni, hogyhogy az Újpest mellett döntöttél? Mennyire volt nehéz elhagyni nevelőegyesületedet, illetve Szombathelyt?
– Huszonhat évig éltem Szombathelyen, eddig csak a Haladásban játszottam, így nagyon nehéz volt elfogadnom a tényt, hogy váltanom kell. Több csapat is megkeresett, azonban itt Újpesten nagyon kedvező jövőképet vázoltak fel elém a vezetők, így a lila-fehérekre esett a választásom. Budapest pedig vonzó város számomra.

– Milyen a budapesti élet? Szombathely sem kisváros, de teljesen más, mint Budapest.
– Sokkal több lehetőség és program van Budapesten. Pörgősebb az élet. Szombathelyen megvolt a kis burkom, amiben elvoltam a barátaimmal, teltek a szürke hétköznapok. Ehhez képest a fővárosban mindig van valamilyen teendő, új lehetőség. Eddig nagyon élvezem az itteni életet és remélem, ez hosszú távon is így lesz.

– Hogy érzed, mennyire sikerült beilleszkedned a csapatba, milyenek a társak?
– Alapvetően extrovertált típus vagyok, így könnyebben alkalmazkodom a helyzetekhez. Volt pár csapatépítő összetartásunk – például elmentünk bowlingozni –, amik jók voltak, úgy érzem ezek miatt is sikerült beilleszkednem. Pár játékost ismertem már korábbról, például Vas Ádámot, aki Szombathelyen a csapattársam volt, de jó érzés mélyebben megismerni a többieket is.

WEB 2SG 0307

– Melyek azok az erősségeid a pályán, amiket már most kamatoztatni tudsz és mikben érzed, hogy még fejlődnöd kellene?
– A fizikalitásom mind védekezésben, mind támadásban megvan, és jól tudom használni, ami nagy előny, viszont a befejezésekre jobban kellene koncentrálnom. Vezérként próbálok beleállni a mérkőzésekbe a pályán és az öltözőben is. Próbálom segíteni a csapatot a tudásommal és a tapasztalatommal.

– A csapattal óriási bravúrt értetek el azzal, hogy bejutottatok a felsőházba. Hogyan élted meg ezt a sikert?
– A végére szoros lett, de bíztam benne, hogy sikerül a felsőház. Természetesen az egész csapat nagyon örült a sikernek. Sajnos az első mérkőzés pontokban nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna. Bizonyítani akarjuk, hogy van keresnivalónk itt, s a Kecskemét elleni mérkőzésből is látszott, hogy bár hatodikként jutottunk be a felsőházba, de senki sem írhat le minket.

– 2015 óta játszol az NB I-ben, ráadásul négyszer a bajnokságot is megnyerted, így sok tapasztalattal rendelkezhetsz, ha a felsőházról van szó. Hogy érzed, mennyire tudod átadni a tudásodat, a praktikákat a társaidnak, akiknek még új ez a helyzet?
– Igyekszem bíztatni a fiatalokat, próbálom átadni nekik azt a mentalitást, amire szükség van a felsőházban. Szerencsére a segítséget könnyen fogadják a srácok. Remélem, a rengeteg munka az eredményekben is látszódni fog.

– Milyen egyéni célt tűztél ki magad elé a tavaszi szezonra? Mit gondolsz, mi kell ahhoz, hogy elérd?
– Szeretnék visszakerülni a válogatottba. Ahhoz, hogy ezt elérhessem az edzéseken is maximális teljesítményt kell nyújtanom, és oda kell tennem magam százszázalékosan. Ezen kívül pedig rengeteg egyéni edzést végzek, így bízom benne, hogy a befektetett munka meghozza a gyümölcsét.

WEB 3SG 0307

– Bár a Kecskemét ellen kikaptatok, a mutatott játék kifejezetten meggyőző volt. Mit gondolsz, ha ilyen felfogással léptek pályára a következő mérkőzéseken is, akkor milyen eredményt érhettek el?
– Ha így tudunk beleállni minden mérkőzésbe, akkor annak idővel meg lesz az eredménye pontokban is. A védekezésünkre jobban oda kellene figyelnünk, de a támadásainkkal nem voltak gondok, hiszen sok gólt rúgtunk.

– Szurkolóink különleges hangulatot varázsolnak a csarnokba, mit tapasztaltál eddig belőlük? Mennyire érzitek a támogatásukat?
– Szombathelyen is voltak szurkolóink, de Újpesten teljesen más a hangulat, olyan, mintha egy katlanban lennénk. Nagyon feldobott a sok zászló, a dobok, imádom, amikor parázs mérkőzést játszunk és nemcsak nézők vannak a lelátón, hanem szurkolók is. Remélem, a következő mérkőzésekre is kilátogatnak, s bíztatnak, szurkolnak nekünk.

–Esetleg van valamilyen babonád, rituáléd mérkőzések előtt? Ha van, mi az?
– Kifejezett babonám nincsen. Meccsnapon szeretek aktív lenni, nem pedig otthon feküdni. Sokszor elmegyek sétálni, délután alszom egyet, aztán a csapattársakkal beülünk egy kávéra a mérkőzés előtt.

banner szelfizz

Újpest Football Club

1044 Budapest, Megyeri út 13.