„Úgy látom, fizikálisan eléggé rendben vagyunk, és a mentalitás tekintetében is történt előrelépés”

„Úgy látom, fizikálisan eléggé rendben vagyunk, és a mentalitás tekintetében is történt előrelépés”

2025. augusztus 09. 13:34

Georgiai szélsőnket, Giorgi Beridzét kérdeztük az alapozásról, a szezonkezdetről, illetve arról is, mit vár a vasárnapi, Paks elleni rangadótól.

Több alapozáson is túl vagy már Újpesten. Ezek ismeretében hogyan értékeled a mostanit?

Igen, először 19 évesen érkeztem a Megyeri útra, azóta sok minden változott. Szerintem nagyon jól sikerült a csapat felkészülése, mindenki odatette magát, fizikálisan eléggé rendben vagyunk, és a mentalitás tekintetében is történt előrelépés.

Két meccsen négy ponttal kezdtük a bajnokságot. Elégedett vagy a nyitánnyal?

A DVTK elleni győzelem megadta az alaphangot, a Győr ellen pedig megmutattuk, milyen is a küzdőszellemünk. Fel tudtuk venni a versenyt az ETO-val, emberhátrányban is, és kevésen múlt, hogy ne hozzuk el mindhárom pontot. Ami pedig a saját teljesítményemet illeti: a Dinamo Zagreb elleni felkészülési meccsen elszenvedett sérülésem után még mindig nem álltam készen egy teljes meccsre, így a Győr elleni egy félidő alatt, amíg a pályán voltam, igyekeztem kiadni magamból a maximumot, és úgy érzem, ez sikerült is.

Igen, ezt egyértelműen kijelenthetjük, hiszen fontos gólt lőttél, nem is akármilyet. Sokakban felmerült, hogy mennyire volt tudatos a megoldás.

Nekem mindig az a célom, hogy gólt lőjek, és segítsem a csapatot, így óriási öröm, ha ez sikerül. Ami a mostani találatot illeti: szélsőként megtanultam, hogy mindig úgy kell belőni a labdát a kapu elé vagy felé, hogy az akkor is gondot okozzon a védekező együttesnek, ha nem ér hozzá senki. Láttam, hogy kint áll a kapus, ezért megpróbáltam úgy eltalálni a labdát, hogy az mindenképpen veszélyes legyen, akkor is, ha senki nem tudja megcsúsztatni vagy tovább tenni. Szerencsére jól jött ki a dolog.

Damir Krnzar érkezése óta öt tétmeccsen két gólt szereztél. Elmondhatjuk, hogy fekszik neked a mostani játékrendszer?

Igen, abszolút. Nagyon jól érzem magam a széleken, és ebben a rendszerben rengeteg a mozgásterem a vonal mellett, ugyanakkor befelé is tudok lépni, ha arra van szükség. Ez a stílus is közel áll hozzám, és minden szempontból fekszik nekem.

Térjünk át a vasárnapi összecsapásra. Tudtad, hogy a Paks az a csapat, amelynek kapuját karriered során a legtöbbször bevetted, szám szerint hat alkalommal? Van ezek közül kedvenced?

Fuhh, nem is tudtam, hogy ilyen sok gólt lőttem nekik (nevet). Kedves emlék, amikor egy hazai mérkőzésen majdnem a félpályáról emeltem a hálóba, de azt is említhetném, amikor ugyancsak itt, a Szuszában találtam be, megelőzve a kapust, egy szép elpöccintéssel befejezve az akciót. Egy paksi találkozó is itt van előttem, amikor 3-1-re nyertünk, és Budu (Zivzivadze, a szerk.) tökéletesen tekerte a labdát a fejemre, én pedig a hálóba csúsztattam. Mindegyik emléknek megvan a maga varázsa. Viccesen azt is mondhatnám, hogy a Paks a kedvenc ellenfelem, de az igazság inkább az, hogy egyszerűen valamiért általában jól megy nekem a játék ellenük.

Mit vársz a mostani mérkőzéstől?

Tudjuk, hogy a Paks egy nagyon erős csapat, amely szeret hosszú labdákkal operálni, és ezekből veszélyt okozni. Engem ugyanakkor – ellenféltől függetlenül – csak egy dolog érdekel, hogy nyerjünk, és begyűjtsük a három pontot.

A szurkolóink várhatóan megint szép számmal látogatnak majd ki a Megyeri útra. Üzennél nekik valamit?

Először is, szeretném megköszönni nekik a hangulatot, amit a DVTK ellen teremtettek a Szuszában, és azt is, ahogyan támogattak minket Győrben. Remélem, sokan jönnek majd ki vasárnap is, mi pedig igyekszünk ezt sok góllal és jó meccsel meghálálni nekik.
 

Sütiket használunk az oldalunk megfelelő működésének biztosításához és az oldalunk látogatottságának elemzéséhez. További részleteket a sütitájékoztató tartalmaz.
Összes süti elfogadása
Alapvető sütik elfogadása