Bár még hátravan a jelenleg listavezető Eger elleni idegenbeli mérkőzése, egy meccsel kevesebbet játszva egypontos hátrányban áll a második helyen az Újpest U19-es Lila lány csapata a Regionális bajnokság Észak-Keleti csoportjában. A csapat vezetőedzőjét, Gallai Dávidot edzői pályájáról, a lányok képzéséről, a közelebbi és távolabbi célokról is kérdeztük. Interjú.
– Ahogy sokan mások, te is labdarúgóból lettél edző. Több budapesti csapatban játszottál, a harmadosztályba is eljutottál. Mikor döntötted el, hogy edzőként szeretnék tevékenykedni?
– Mindig is érdekelt az edzősködés. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy öt éves korom óta ott vagyok a labdarúgópályán, sok edzőm volt, jók és kevésbé jók is, és mindegyikük nagy motivációt adott nekem. Bár az élet mindig máshova sodort, de 2019-ben kaptam egy lehetőséget, azóta dolgozom edzőként. Valóban játszottam harmadosztályban, de az bárcsak olyan lett volna, mint most NB III-ban játszani, mert úgymond a „sötét középkorban” voltam a harmadosztályban, ezért van hiányérzetem, emellett pedig Németországban játszottam negyed- és ötödosztályban is.
– Mikor és hogyan kerültél Újpestre, illetve a lány labdarúgásba?
– Most lesz két éve, hogy Balogh Bence szekcióvezetőnk megkeresett, mert tetszett neki a munkásságom, szimpatikus volt neki, ahogy a gyerekekkel foglalkozom és lehetőséget adott. Nekem pedig nagyon tetszett, ahogy ő gondolkodik a lány labdarúgásról és az a projekt, amit felvázolt. Előtte a Palota Sportegyesületnél dolgoztam, aminek nagy hálával tartozom, mert ha ők nincsenek, nem biztos, hogy elindultam volna az edzői pályán.
–Jelenleg U19-es Lila csapatunkat irányítod, amellett, hogy Fehér együttesünk munkájába is gyakran besegítesz, hiszen elég sok összefonódás van, például a két csapat együtt is edz. Hogyan lettél az U19-es lányok vezetőedzője és milyen a munka?
– Két évvel ezelőtt kért fel Balogh Bence az akkor alakuló U19-es csapatunk élére, amit örömmel vállaltam. Nagyon jó kémia és közös gondolkodás alakult ki a lányokkal, ennek a hozománya lett, hogy idén is én irányíthatom a csapatot. Az külön plusz, hogy két csapatunk is van, hiszen szerintem nemcsak a fővárosban, hanem országos szinten is egyedi, hogy ennyi játékossal dolgozhatunk. A játékosok között nem tudok különbséget tenni, mert mindenki jó karakter, jól dolgozik, és bár a Fehér csapatnak is van vezetőedzője (Kis-Kurgyis Gábor – a szerk.), de a közös munka eredménye érezhető.
– Milyen célokkal vágtatok neki ennek az idénynek az egyesülés után? Voltak részcélok és egy távolabbi terv is?
– Az egyesüléssel nemcsak új lehetőséget kaptunk, hanem új helyzetbe is kerültünk, hiszen nem nagyon látni olyan példát a lány fociban, hogy ilyen körülmények között dolgozhatnak. Az első időszak az összeszokásé volt, de ezért nyártól kezdve minden nap keményen dolgoztak a lányok. Az elsődleges részcél tehát az volt, hogy olyan társaságot tudjunk összekovácsolni, amely nagybetűs csapatként tud dolgozni. Ezt teljesítettük. Mivel U19-es lányokkal foglalkozunk, az már a felnőtt labdarúgás előszobája, szóval a hosszabb távú terv, hogy minél több játékost beépítsünk a felnőtt csapatba.
– Miben különbözik fiú és a lány labdarúgás? Teljesen máshogy kell akár edzést tartani és nevelni is a két nemnél?
– Természetesen. A fiúkat vadlovakhoz tudnám hasonlítani, másképp gondolkodnak és a fizikális különbség mellett a lányok sokkal szenzitívebbek. Én nagyon sokat tanultam a lányoktól, szerintem a munkához való hozzáállásuk jobb és profibb, tudatosabbak és ha kitűznek maguk elé egy célt, azért képesek a falon is átmenni, gyorsabban is fejlődnek, ezért minden nap élmény velük dolgozni.
– Ilyen szempontból hálásabbak a lányok? Jobban értékelik, hogy támogatod őket?
– Határozottan. A jó kémia alapja, hogy egymást támogassuk, én általuk leszek jobb ember, jobb edző, ők általam lesznek jobb játékosok. Ők azzal hálálják meg az én támogatásomat, odaadásomat, hogy mindent megtesznek, hogy megmutassák, képesek végrehajtani a feladatot.
– Milyen érzés Újpesten edzősködni? Van egy minden igényt kielégítő létesítményünk és a csapataid minden szinten sikeresek, egyrészt a saját bajnokságban is, másrészt a játékos-nevelésben is, hiszen számos játékosod már a felnőtteknél is játszik.
– Újpesten edzőnek lenni egy rang, ez nem kérdés. Ha az ember Újpesten tud dolgozni – egyébként ősújpestiként, kisgyermek kora óta Újpest-szurkolóként –, az egy megtiszteltetés, amit meg kell becsülni. Valóban van egy kiváló létesítményünk, ami a béke szigete, nincs más dolgunk, csak végezni a munkánkat. Van egy olyan szekcióvezetőnk, aki az edzők fejlődését éppúgy fontosnak tartja, mint a játékosok fejlesztését, szóval minden edző álmodjon arról, hogy ilyen helyen dolgozhasson. Úgy érzem, mi egy nagy családot alkotunk. Valóban több játékosom is sok lehetőséget kapott a felnőtteknél, így Soós Réka, Enyedy Réka vagy Sallai Nikoletta, de már a felnőtteknél is edz Gyevát Kíra és Buzsáki Flóra, mellettük pedig hétről hétre küldünk fel játékosokat Oroszi Sándorhoz, így például Nagy Boglárkát, Kozák Dorkát vagy éppen Bíró Alexandrát, szóval azt gondolom, jó helyen vagyunk és remek dolog, hogy ilyen játékosaink vannak.
– Milyen filozófia, koncepció mentén dolgoztok? Ne felejtsük, hogy utánpótlásban mindig az egyén nevelése a legfontosabb, miközben a csapatot taktikailag és technikailag is fejleszteni kell.
– A győztes mentalitás, a szenvedély, az akarat, az újpestiség a legfontosabbak, amiket beléjük kell nevelni. Persze a technikai és taktikai rész is fontos, de minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk, ha Újpest-címeres mezben pályára lépünk.
– Még két mérkőzés van hátra az idényből. Mennyire vagy elégedett az eddig elértekkel? Így az eredményekkel és a fiatalok felnőtt csapatba építésével is.
– Mindig azt mondom a lányoknak, hogy nem nézem az eredményt. Az eredményesség jön magától, ha a lányok elvégzik a munkát, ami ahhoz kell, hogy jobb, érettebb játékosok legyenek. Jó úton vagyunk, hiszen nagyon sok lány kopogtat a felnőtt csapat ajtaján, de én azt kívánom, hogy bárcsak nem kopogtatnának, hanem rárúgnák az ajtót a felnőtt csapatra. Most a lehető legjobb helyen vagyunk, ahonnan még tovább építkezhetünk. Minden kollégám mindent beletesz a munkájába és, hogy ha ezt jól tudjuk továbbépíteni, akkor ebből valami fantasztikus dolog is kisülhet.
– Érdekes párhuzam a felnőtt és az U19-es csapat között, hogy mindketten az Egerrel versenyeztek a bajnoki címért. U19-es Lila csapatunk egy meccsel kevesebbet játszva jelenleg egypontos hátránnyal áll a második helyen, de nagy esély van a bajnoki címre, hiszen mi a nyolcadik Nyíregyházával is játszunk még az egriek elleni idegenbeli rangadó mellett, a hevesieket viszont ősszel 8–0-ra győztétek le. Meglesz az aranyérem?
– A lányoknak azt mondtam nemrég az egyik csapatmegbeszélésen, hogy én nem teszek rájuk plusz súlyt azzal, hogy legyünk bajnokok. Minden meccsen úgy kell pályára lépnünk, hogy úgy nyerjük meg az adott mérkőzést, ahogyan elterveztük. Mellesleg az Egerrel való versenyfutás reális képet mutat a bajnokság helyzetéről, hiszen ott is vannak olyan fiatalok, akik már a felnőttek között játszanak, de ha a hátralévő két mérkőzésen ugyanazt a teljesítményt nyújtjuk, mint eddig, akkor nem lesz kérdés, ki nyeri a bajnokságot.
– Ha meglesz a bajnoki cím, az milyen változást hozhat? Sajnos nem kerülhettek feljebb az akadémiai szintre, de nyártól kiemelt képzési központ lesz az újpesti női labdarúgó szekció.
– Teljesen mindegy, milyen szinten, országosan, vagy regionálisan, bajnoknak lenni nagy elismerés, de a végső helyezésünktől függetlenül szerintem jó úton jár az újpesti női labdarúgás, jó a koncepciónk. Most még nem leszünk akadémia, de ha ezt az építkezést folytatjuk, akkor szerintem hamar elérhetjük az akadémiai szintet, s a munkánk egyik eredménye, hogy kiemelt képzési központ leszünk már idén nyártól.
– Felnőtt csapatunk rendkívül közel áll a bajnoki címhez és az NB I-be jutáshoz. Ez mit jelent a te fiataljaidnak? Még motiváltabbak lesznek a munkára, hogy felkerüljenek Oroszi Sándorhoz?
– Az NB I-ben játszani rang, ahogy Újpesten edzősködni, hiszen van kifutási lehetőség, egy olyan cél, amiért érdemes dolgozni. Van egy barátom, aki tekézett, de első osztályban tekézett! Szerintem bármilyen sportról is legyen szól, megtiszteltetés az első osztályban játszani. A felnőtt csapat élvonalba jutása biztosan óriási motivációt ad a lányoknak. Oroszi Sándor pedig nyitott a fiatalok beépítésére, ha ezt NB I-ben tehetik meg, az mindig hívószó lesz.
– Vannak olyan játékosaid, akiknek komoly jövőt jósolsz, akár nemzetközi karriert?
– Nevet nem mondok, de van olyan játékosom, akiről ezt el tudom képzelni.
– Az edzői pályafutás általában jóval hosszabb, mint a játékoskarrier. Neked milyen ambícióid vannak a jövőre nézve?
– A jó pap holtig tanul. Nekem is fontos, hogy minden nap jobb legyek, legyenek új információk, amiket elsajátíthatok és továbbadhatok és nem lennék megsértődve, ha Újpestről mennék nyugdíjba.