A Kazincbarcikát fogadja a Bánka Kristóf Sportközpontban listavezető női csapatunk

Április 19-én, szombaton 16 órától a másodosztály Keleti csoportját veretlenül, hatpontos előnnyel vezető női labdarúgócsapatunk a 18. fordulóban a nyolcadik helyezett Kolorcity Kazincbarcikai SC-t látja vendégül a Bánka Kristóf Sportközpontban. A Húsvét miatt azonban lány utánpótláscsapataink már hét közben letudták mérkőzéseiket, így ők ezúttal nem lépnek pályára.

250418nb

Az Újpest FC női csapata az MTK elleni kupameccsen kívül mindegyik mérkőzését megnyerte tavasszal, ráadásul ezeken a mérkőzéseken gólt sem kapott. A Hatvannak kilenc, a Gödöllőnek hat, a Vasadnak kettő, a Nyíregyházának 12, míg legutóbb a második helyezett Egernek három gólt lőttek a lányok. Tizenhét mérkőzés után a mieink továbbra is veretlenül, 16 győzelemmel és mindössze egyetlen döntetlennel állnak a tabella élén, hatpontos előnyben a hevesi riválishoz képest. Ráadásul a mieink már 98 gólt szereztek az idényben, s amellett, hogy Oláh Adrienn 34 találattal vezeti a góllövőlistát, Katona Vanda 19 góllal negyedik, Nagy Lilla pedig 15 találattal hatodik a rangsorban.

A Kazincbarcika ugyan a kieső zónától távol áll, de hullámzóan teljesít eddig az idényben és tavasszal is, hiszen a borsodiak hat győzelemmel, egy döntetlennel és nyolc vereséggel, 19 ponttal állnak a tabella nyolcadik helyén, 40 lőtt és 51 kapott góllal. A KBSC a Vasastól 5–1-re, a Kecskeméttől 3–2-re kapott ki idegenben, s ugyan a mögötte álló Salgótarjánt (3–0) és a Hatvant is könnyedén (12–0) legyőzte, a legutóbbi fordulóban otthon váratlan pofonba szaladt bele a második győzelmét begyűjtő Gödöllő elleni 2–1-es vereséggel.

A két csapat legutóbb ősszel, Kazincbarcikán találkozott egymással a 7. fordulóban, amikor – többek között Oláh Adrienn mesterhetesével – 13–0-ra megvertük a sárga-kékeket.

„A Kazincbarcika elleni mérkőzésre nyugodtabban készülünk, mert az előző meccsünkön az Eger ellen nyertünk, ami óriási lendületet adott a csapatnak. Felszabadultan szeretnénk játszani és ki akarjuk használni a helyzeteinket, mert a Barcika ellen legutóbb úgy lőttünk tizenhárom gólt, hogy szerintem nem volt megfelelő a helyzetkihasználásunk. Továbbra is az összes meccset be kell húzzuk a bajnokságban, hiszen minden megszerzett három ponttal egyre közelebb kerülünk kitűzött célunk eléréséhez, a bajnoki címhez“ – fogalmazta meg várakozásait a Kazincbarcika elleni mérkőzéssel kapcsolatban Véglás Viktória, csapatunk belső védője.

Az április 19-én, szombaton 16 órától a Bánka Kristóf Sportközpontban rendezendő Újpest FC–Kolorcity Kazincbarcikai SC mérkőzést Barta Viktória vezeti, segítői Rácz István Tamás és Kovács László lesznek.

Női NB II, Keleti csoport, 18. forduló
Április 19., szombat
16.00, Bánka Kristóf Sportközpont:
Újpest FC–Kolorcity Kazincbarcikai SC

banner szelfizz

Újpest Football Club

1044 Budapest, Megyeri út 13.